Zelenszkij látogatásának napján lemondott a lengyel agrárminiszter

2023. április 5. – 11:14

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda reggel lemondott posztjáról a lengyel agrárminiszter, Henryk Kowalczyk. A miniszter a lengyel gazdák egyre növekvő tiltakozása következtében mondott le.

Henryk Kowalczyk – Fotó: Jakub Stezycki / Reuters
Henryk Kowalczyk – Fotó: Jakub Stezycki / Reuters

Kowalczyk azt nyilatkozta, azután mondott le, hogy az Európai Bizottság úgy döntött, 2024-ig meghosszabbítják az ukrán gabonaimport vámmentességét. Az olcsó és nagy mennyiségű ukrán importtermények miatt a unió keleti országaiban jelentősen csökkent a mezőgazdasági termékek ára, ami a helyi termelők megélhetését veszélyezteti – emiatt tiltakoznak a lengyel gazdák is, és a vámok visszavezetését követelik.

„Mivel egyértelmű, hogy ennek a kérésnek az Európai Bizottság nem fog eleget tenni, lemondok a posztomról” – nyilatkozta a miniszter.

Március végén öt tagállam (Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia) miniszterelnökei közös levélben fordultak Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, hogy fellépést követeljenek az ukrán mezőgazdasági importtal szemben, és közölték, hogy a vámok újbóli bevezetésére lehet szükség, ha az Ukrajnából származó gabona és más termékek beáramlását más eszközökkel nem lehet megállítani. Az Európai Bizottság egyelőre nem reagált az országok követeléseire.

Tiltakozó lengyel gazdák traktorokkal vonulnak egy felüljárón Szczecinben 2023. április 3-án – Fotó: Marcin Bielecki / EPA-PAP / MTI
Tiltakozó lengyel gazdák traktorokkal vonulnak egy felüljárón Szczecinben 2023. április 3-án – Fotó: Marcin Bielecki / EPA-PAP / MTI

Von der Leyen szerdán Kínába utazik, Volodimir Zelenszkij viszont Lengyelországban van, ahol a lengyel elnökkel és miniszterelnökkel is tárgyal, és várhatóan szóba kerül majd az ukrán gabonaimport problémja is.

(Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!