Ha sikeres lesz az ellentámadásuk, az ukránok készek lesznek tárgyalni az oroszokkal

2023. április 5. – 23:03

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha sikerül elérni stratégiai céljainkat a harctéren, és ha a Krím közigazgatási határánál tartunk majd, akkor készek leszünk megnyitni a diplomáciai oldalt” – mondta Andrij Szibiha, Volodimir Zelenszkij tanácsadója a Financial Timesnak.

Ez az eddigi első komoly jel Ukrajna tárgyalási szándékáról, amióta a Kremllel folytatott béketárgyalások körülbelül egy évvel ezelőtt felbomlottak.

Oroszország 2014-ben annektálta a Krímet, ami széles körű nemzetközi elítélést váltott ki. Zelenszkij elnök korábban azt mondta, hogy Kijevnek vissza kell foglalnia a félszigetet ahhoz, hogy a háború véget érjen.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!