Trump már megérkezett New Yorkba, ahol kedden jön a precedens nélküli meghallgatása

2023. április 3. – 23:46

Trump már megérkezett New Yorkba, ahol kedden jön a precedens nélküli meghallgatása
Donald Trump volt amerikai elnök megérkezik a New York-i Trump Towerbe 2023. április 3-án – Fotó: Andrew Caballero-Reynolds / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy figyelem kísérte, ahogy Donald Trump volt amerikai elnök elindult floridai birtokáról, és magyar idő szerint hétfőn késő este megérkezett New Yorkba. Kedden megy majd át a bíróság épületéhez, ahol a manhattani kerületi ügyész irodája is van, és ismertetik vele a vádakat.

Egy manhattani esküdtszék múlt csütörtökön szavazta meg a vádemelést Trump ellen. A korábbi elnökkel szemben amiatt vizsgálódik a manhattani kerületi ügyész, mert a gyanú szerint üzleti dokumentumokat hamisíthatott, hogy eltitkolja, hogy ügyvédjén keresztül 130 ezer dollárt, azaz közel 50 millió forintot fizetett Stormy Danielsnek, hogy a pornósztár hallgasson az afférjukról a 2016-os elnökválasztási kampány hajrájában. Az ügyről bővebben itt olvashatnak.

Az ügy precedens nélküli. Trump az első exelnök, aki ellen vádat emelnek az amerikai történelem során. A pontos vádakat csak kedden, Trump első meghallgatásakor fogják hivatalosan ismertetni, de a CNN forrásai szerint több mint harminc rendbeli üzleti csalással gyanúsítják a korábbi elnököt.

Az ügyvédei már előzetesen is jelezték, hogy Trump ártatlannak vallja majd magát. Az exelnök várhatóan magyar idő szerint este nyolc körül érkezik majd a bíróság épületéhez. Utána pedig szabadlábon védekezve várhatóan visszatér Floridába, ahol beszédet mond támogatóinak.

Több tévé és lap is azt kérte a bírótól, hogy engedjen be kamerákat a terembe, hogy az események súlyára tekintettel rögzíthessék az eseményeket. Trump és ügyvédei azonban ezt ellenzik.

Trump útban New York felé a repülőről megint kiírta a Truth Social közösségi felületére, hogy a vádemelést boszorkányüldözésnek tartja, korábban pedig azzal vádolta meg a manhattani kerületi ügyészt, hogy bele akar avatkozni a 2024-es elnökválasztási kampányba. Trump még március közepén posztolt arról, hogy szerinte március 21-én le fogják tartóztatni – azonban a vádemelés is csak később történt meg –, és felszólította híveit, hogy tartsanak tüntetéseket.

Trump egy támogatója és rendőrök a manhattani kerületi ügyész irodája előtt – Fotó: Leonardo Munoz / AFP
Trump egy támogatója és rendőrök a manhattani kerületi ügyész irodája előtt – Fotó: Leonardo Munoz / AFP

Egy hétfői sajtótájékoztatón Eric Adams New York-i polgármester azt mondta, hogy nem tudnak közvetlen fenyegetésről, a várható tüntetőket pedig arra kérte, hogy békésen demonstráljanak. Külön üzent a jobbszélhez tartozó Marjorie Taylor-Greene republikánus képviselőnek, aki várhatóan a New York fiatal republikánusait tömörítő szervezet tüntetésen lesz majd az egyik vezérszónok.

Azt nem tudni, hogy mennyi tüntető várható New Yorkban kedden, de a biztonsági intézkedések részeként a bíróság környéke mellett a Trump Tower közelében is kordonokat emeltek, ami főként a gyalogosforgalmat érinti.

Az ügyről részletesen beszámoló BBC szemlézte a Times Stormy Danielsszel készített interjúját, amelyben Daniels azt mondta, hogy Trumptól nem tart, a követői indulatától viszont igen.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök is üzent Trumpnak, a Twitterére azt írta ki, hogy „Folytassa a harcot, Elnök Úr! Mi Önnel vagyunk.” Erre később ironikusan reagált David Pressman amerikai nagykövet, aki a Twitterén felidézte, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter néhány hete azt mondta, „Azzal mutatjuk ki tiszteletünket, hogy nem avatkozunk bele más országok belpolitikájába, nem nyilvánítunk véleményt, nem próbáljuk befolyásolni azt”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!