Ironikusan szólt vissza az amerikai nagykövet Orbán trumpos fotójára

2023. április 3. – 18:36

Másolás

Vágólapra másolva

„Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere néhány hete azt mondta: »Azzal mutatjuk ki tiszteletünket, hogy nem avatkozunk bele más országok belpolitikájába, nem nyilvánítunk véleményt, nem próbáljuk befolyásolni azt«”

– írta az amerikai nagykövet, David Pressman azután, hogy Orbán Viktor hétfőn egy Trumppal közös képet posztolt. Pressman kommentje érezhetően ironizál, hiszen Orbán a posztolt képhez olyanokat írt, minthogy: „Folytassa a harcot, Elnök Úr! Mi Önnel vagyunk.”

Mint írtuk, kedden hallgatja meg a New York-i bíróság Donald Trumpot, akit azzal vádolnak, hogy üzleti dokumentumok meghamisításával akarta eltüntetni a Stormy Daniels pornószínésszel folytatott viszonya nyomait.

A vád szerint Trump üzleti dokumentumokat hamisíthatott, hogy eltitkolja, hogy ügyvédjén keresztül 130 ezer dollárt, azaz közel 50 millió forintot fizetett Stormy Danielsnek, hogy a pornósztár hallgasson az afférjukról a 2016-os elnökválasztási kampány hajrájában. Az ügyről bővebben itt olvashatnak. Az amerikai közvélemény fokozott érdeklődése mellett zajló bírósági előkészületek során még nem hozták nyilvánosságra a vád részleteit.

A volt amerikai elnök továbbra is tagadja, hogy bármi rosszat tett volna, ügyvédje, Joe Tacopina azt ígérte, hogy a volt elnök ellen felhozott vádak ellen határozottan küzdeni fognak. „Készen állunk erre a küzdelemre. És alig várom, hogy a lehető leggyorsabban haladjunk előre, hogy felmenthessük őt” – mondta az ügyvéd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!