Új-Zéland külügyminisztere aggodalmát fejezte ki Kína oroszbarát politikája miatt

2023. március 25. – 13:13

Másolás

Vágólapra másolva

Új-Zéland külügyminisztere, Nanaia Mahuta kínai kollégájával, Csin Ganggal folytatott megbeszélésén aggodalmát fejezte ki Kína oroszbarát politikája miatt, írja a Guardian.

Fotó: Yan Yan / AFP
Fotó: Yan Yan / AFP

Mahuta szerdán kezdődött négynapos útja volt az első, hogy 2018 óta új-zélandi külügyminiszter járt Pekingben. Kellemetlen időpontban érkezett azonban, tekintve, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök ezen a héten találkozott Vlagyimir Putyinnal. Közben a Nemzetközi Büntetőbíróság közölte: bíróság elé akarja állítani az orosz elnököt háborús bűnök elkövetése miatt. A hírek szerint a két elnök egymást dicsérte és a közös barátságukról beszélt a találkozón.

Az ukrajnai háborúról Mahuta elmondta: kormánya elítéli Moszkva illegális invázióját.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!