Emberi jogi kitüntetést kapott a saját emberi jogi biztosától a csecsen elnök

2023. március 25. – 16:19

Másolás

Vágólapra másolva

Az oroszországi Csecsen Köztársaság emberi jogi biztosa az „Emberi Jogok Védelmezője” címmel tüntette ki Ramzan Kadirov csecsen elnököt – írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

Az indoklás szerint Kadirov „az állampolgárok alkotmányos jogainak és szabadságjogainak védelmében nyújtott kiemelkedő szolgálataiért, a csecsen nép nemzeti érdekeinek védelmében tanúsított bátorságáért és helytállásáért, a hagyományos értékek iránti elkötelezettségéért, valamint a kötelességtudathoz való hűségéért” kapta az elismerést.

Hasonló kitüntetést kapott Ramzan Kadirov édesanyja, Aimani Kadirova, míg a 2004-ben robbantásos merényletben meggyilkolt édesapja, Ahmad Kadirov posztumusz kapta meg a kitüntetést.

A Csecsenföldet 2007 óta irányító Ramzan Kadirovot sokan vádolják tömeges jogsértésekkel, köztük kínzásokkal, emberrablásokkal, eltűnésekkel, bírósági eljárás nélküli kivégzésekkel, politikai ellenségei meggyilkolásával és a homoszexuálisok üldözésével. Kadirov több mint harminc magas állami kitüntetéssel rendelkezik – írja a Szabad Európa.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!