Az orosz parlament elnöke a Nemzetközi Büntetőbíróság betiltását javasolja

2023. március 25. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz parlament elnöke szombaton javasolta a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tevékenységének betiltását, miután a bíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin elnök ellen háborús bűnök elkövetése miatt, írja a Reuters.

Vjacseszlav Vologyin, Putyin szövetségese azt mondta, hogy módosítani kell az orosz jogszabályokat, és meg kell tiltani az ICC minden tevékenységét Oroszországban. Emellett meg kell büntetni azokat, akik „segítséget és támogatást” nyújtanak az ICC-nek. Az ICC-nek Oroszországon belül nyújtott bármilyen segítség vagy támogatás a törvény szerint büntetendő – mondta.

Az ügy előzménye, hogy az ICC március közepén elfogatóparancsot adott ki, amelyben Putyint háborús bűncselekmények elkövetelésével vádolja azért, mert több száz ukrán gyereket deportálhattak Oroszországba. A testület szerint alapos okkal feltételezhető, hogy Putyint egyéni büntetőjogi felelősség terheli.

Orosz tisztviselők figyelmeztettek, hogy minden kísérlet Putyin letartóztatására a világ legnagyobb atomhatalma elleni hadüzenetnek számítana.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!