Vérszivattyúba küldi embereit a Wagner, a vezérük szerint azért, hogy ne hozzák szégyenbe Oroszországot

2023. március 11. – 14:46

Másolás

Vágólapra másolva

Egyetlen célja van a Wagner-csoport harcosainak: ne hozzák szégyenbe Oroszországot a nyugati országokkal szemben. Erről egy szombati Telegram-videóban beszélt a foglyokból toborzott milícia vezére, Jevgenyij Prigozsin, írja a CNN.

A Wagner-csoport hónapok óta harcol Kelet-Ukrajnában Bahmut megszerzéséért – eddig viszont csak a közeli Szoledart sikerült megszerezniük, ráadásul a bahmuti frontról ki is vonták már a csapataikat, mondta a Telexnek nemrég Rácz András. Az Oroszország-szakértő szerint a bahmuti helyzet a verduni vérszivattyúhoz hasonlítható: a Wagner zsoldosai közé toborzott közel 40 ezer orosz fegyenc több mint 80 százaléka meghalhatott a fronton.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezére a kelet-ukrajnai Paraszkovijivkánál március elején – Fotó: Concord Press Service / via Reuters
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezére a kelet-ukrajnai Paraszkovijivkánál március elején – Fotó: Concord Press Service / via Reuters

A Putyin szakácsaként is ismert Prigozsin viszont azzal próbálta védeni a tevékenységét, hogy ő csak „a hazája érdekeit” tartotta szem előtt:

„Mi a célunk? Miért harcolunk? Egyszerű a célunk. Ne hozzunk szégyent az orosz fegyverekre, ne hozzunk szégyent Oroszországra. Ne hagyjuk, hogy Oroszország eljusson az összeomlás pontjára.”

Prigozsin azzal folytatta: „Valószínűleg ez az amerikai és a brit hírszerzés célja, amik hosszú távon dolgoznak azért, hogy tönkretegyék Oroszországot, hogy lerombolják a vezetőnk népszerűségét, egyre csak gyengítsék a hadseregünket, egészen addig a pontig, amíg az oroszok azt nem mondják: »mi a fene a mi öntudatunk?«, és hagyják majd, hogy uralkodjanak felettünk.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!