Oroszország azt állítja, hogy éjszaka két ukrán dróntámadást is meghiúsítottak

2023. február 28. – 12:21

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az elmúlt éjszaka folyamán két ukrán dróntámadási kísérletet hiúsítottak meg Oroszország területén. Azt írják, hogy Ukrajna polgári infrastruktúrát próbált támadni a Krasznodari területen és Adigeföldön. Az oroszok szerint az egyik drón egy mezőre zuhant, a másik pedig letért a röppályáról, így nem okozott kárt. A Guardian kiemeli, hogy minisztérium állításait független források nem erősítették meg.

Eközben az Oroszországban betiltott Meduza hírportál arról írt, hogy kedden kora reggel tűz ütött ki egy olajterminálban a Fekete-tenger partján, Tuapsze városánál. A lakók arról számoltak be, hogy néhány másodperc különbséggel két robbanást hallottak a Rosznyeft olajvállalat tulajdonában lévő finomítónál. Az orosz mentőszolgálat egyik forrása a RIA Novosztyi állami hírügynökségnek azt mondta, hogy egy drónt észleltek a terminál közelében. A tuapszi városvezetés és a regionális katasztrófavédelmi minisztérium arról számolt be, hogy a tűzben nem sérült meg egyetlen olajtartály sem, és nincsenek áldozatok.

Később Moszkva megye kormányzója a Telegramon jelentette be, hogy lezuhant egy drón száz méternyire a Gazprom gázkompresszor-állomásától a Kolomnai járásban lévő Gabasztovo községben. Andrej Vorobjov szerint a drón lezuhanását követően nem történt robbanás, a földön sérülés nem történt, kár nem keletkezett. A helyszínen tűzszerészek, az Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), és más szervek munkatársai dolgoznak. A drón eredetéről egyelőre nem adtak ki tájékoztatást.

(Guardian, Meduza)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!