Finnország megkezdte egy 200 kilométer hosszú kerítés építését az Oroszországgal közös határán

2023. február 28. – 21:03

Másolás

Vágólapra másolva

Finnország megkezdte egy kétszáz kilométer hosszú kerítés építését az Oroszországgal közös határán – írja az ABC News a finn határőrség bejelentése alapján. A kerítés célja, hogy megállítsa az illegális orosz határátkelőket.

A közlemény szerint már neki is kezdtek egy három kilométer hosszú kísérleti szakasznak az ország délkeleti részén fekvő Imatra melletti határátkelőnél. Az erdőirtás után remélhetőleg márciusban el is tudják kezdeni az útépítést és a kerítéstelepítést is, ami várhatóan június végére lesz kész – tették hozzá. Majd egy további hetven kilométeres szakasz is épül Finnország ugyanezen részén 2023 és 2025 között. Finnország összesen kétszáz kilométeren tervezi felhúzni a kerítést, ami mintegy 380 millió euróba (több mint 143 milliárd forintba) fog kerülni.

Juho Pellinen vezető határőr sétál a Finnország és Oroszország határán álló kerítés mentén a Pelkola határátkelőhely közelében, a finnországi Imatra településen 2022. november 18-án – Fotó: AFP / Alessandro Rampazzo
Juho Pellinen vezető határőr sétál a Finnország és Oroszország határán álló kerítés mentén a Pelkola határátkelőhely közelében, a finnországi Imatra településen 2022. november 18-án – Fotó: AFP / Alessandro Rampazzo

A kerítés több mint három méter magas lesz, a tetején szögesdróttal, és bizonyos részeit még éjjellátó kamerákkal, lámpákkal és hangszórókkal is felszerelik majd. Finnország határait jelenleg fából készült kerítések biztosítják, amelyeket elsősorban azért építettek, hogy az állatokat az országhatárokon belül tartsák.

Bár a finn–orosz határ a múltban „jól működött”, Jari Tolppanen tábornok novemberben az AFP-nek azt mondta, hogy a határkerítés „nélkülözhetetlen” ahhoz, hogy megállítsák az illegális belépéseket az orosz területről.

Sok orosz menekült Finnországba tavaly szeptemberben, miután Vlagyimir Putyin részleges mozgósítást rendelt el. Észtország, Lettország és Lengyelország szintén tervezi az Oroszországgal közös határainak megerősítését.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!