Felfüggesztették a búvárszakértőt, aki részt vett a Nagy-Britanniában eltűnt kutyasétáltató nő keresésében

2023. február 27. – 17:01

Másolás

Vágólapra másolva

Átmenetileg lekerült a brit Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (National Crime Agency) külsős szakértői listájáról az a búvárszakértő, aki részt vett a január végén a nagy-britanniai lancashire-i St Michael's on Wyre közelében, kutyasétáltatás közben eltűnt nő keresésében, írja az Independent. Bár a negyvenöt éves Nicola Bulley nyomai után nagy erőkkel kutatott a rendőrség, családja felkérte a Peter Faulding vezette búvárszakértői csoportot is.

Amint arról a Telexen is olvashattak, az eltűnés legvalószínűbb magyarázata először az volt, hogy Bulley a Wyre folyóba esett. Bár telefonját és kutyája hámját megtalálták egy parti padon, a kutya nem viselkedett zaklatottan, a közelben sétálók pedig nem hallottak sem csobbanást, sem kiáltásokat.

A két és fél napon át tartó keresés a folyó közel öt kilométeres szakaszát érintette, amelyet csónakból, speciális szonárral fésültek át, ám a szakértők munkája nem hozott eredményt. Faulding élesen kritizálta a nyomozás addigi folyamatát, egyúttal több médiumnak úgy nyilatkozott, hogy ha Bulley holtteste a Wyre folyóban lett volna, ő biztosan megtalálta volna. Végül három héttel később lakossági bejelentés érkezett, hogy találtak egy holttestet a folyóban, és hamarosan azonosították az eltűnt nőt.

A búvárszakértői csapat az ügyükben indított vizsgálat végéig biztosan nem kerül vissza a hatóságok által felkérhető szakértők listájára, ám Mark Williams-Thomas egykori rendőrnyomozó Faulding és társai védelmére kelt, amikor az Independentnek azt mondta, ők a világ legjobb szakértői közé tartoznak, ha holttestek felkutatásáról van szó a vízen vagy szárazföldön.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!