Holttestet találtak a folyóban nem messze onnan, ahol Nicola Bulley eltűnt

2023. február 19. – 16:17

Másolás

Vágólapra másolva

Január végén tűnt el Nicola Bulley a lancashire-i St Michael's on Wyre-ben, az eset azóta tartja lázban az Egyesült Királyságot. A 45 éves, kétgyerekes családanya a szokásos útvonalon sétáltatta a kutyáját, amikor nyoma veszett. A legvalószínűbb magyarázat először az volt, hogy a nő a közeli folyóba esett, de ezt nem támasztotta alá sok minden: a telefonját és a kutyája hámját megtalálták a folyó melletti padon, a kutya nem viselkedett zaklatottan, a közelben sétálók pedig nem hallottak semmit, sem csobbanást, sem kiáltásokat. A rendőrség ennek ellenére kutatni kezdte a vizet is. Az esetről ebben a cikkben írtunk bővebben.

A Sky News szerint a rendőrök találtak egy holttestet a Wyre folyóban nem messze attól a helytől, ahol Bulley eltűnt. „Ma délelőtt 11:36-kor hívtak minket, hogy egy holttestről kaptak bejelentést a Wyre folyóban” – áll a lancashire-i rendőrség közleményében. Egyelőre nem azonosították a testet, így nem tudják megmondani, Nicola Bulley-t találták-e meg.

A holttestet nagyjából egy mérföldre, vagyis olyan 1,6 kilométerre találták meg attól a helyszíntől, ahonnan a nő eltűnt.

A rendőrség korábban azt mondta: a fő hipotézisük az volt, hogy a nő a folyóba esett, de Bulley barátai és családja azt állították, hogy „semmiféle bizonyíték” nem támasztja alá ezt az elméletet. A családot értesítették a történtekről.

Korábban Rishi Sunak brit miniszterelnök és Suella Braverman belügyminiszter aggodalmuknak adtak hangot Bulley személyes adatainak nyilvánosságra hozatala miatt. A rendőrség ugyanis elmondta, hogy „jelentős alkoholproblémával küzdött”, amit „a menopauzával való folyamatos küzdelme” okozott. A család szerint a nő nem akarta volna, hogy ilyen információk nyilvánosságra kerüljenek róla, de szerették volna elkerülni, hogy idegenek különböző teóriákat gyártsanak az eltűnéséről, ahelyett, hogy a keresésre koncentrálnának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!