Moldova döntésjogát súlyosan korlátozó döntést hozott Putyin

2023. február 22. – 14:00

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz államfő, Vlagyimir Putyin kedden eltörölte azt a 2012-ben született rendeletet, amely részben alátámasztotta Moldova szuverenitását a Dnyeszter Menti Köztársaság területén – írja a Reuters. A változás egy olyan Ukrajnával határos moldovai szeparatista régiót érint, ahol orosz katonák állomásoznak. A moldovai külügyminisztérium közölte, hogy „gondosan tanulmányozni” fogják a dokumentumot.

A tizenegy éves rendeletet visszavonó dokumentum a Kreml honlapján jelent meg, és azt állítja, hogy a döntést azért hozták meg, hogy „biztosítsák Oroszország nemzeti érdekeit egy olyan nemzetközi környezetben, amelyben jelenleg jelentős változások mennek végbe”. A rendelet része annak a Nyugat-ellenes lépéssorozatnak, amiről Putyin kedden délelőtt beszélt az orosz parlament két háza előtt. A beszéde során az orosz államfő azt mondta, hogy az ukrajnai háborút eleve nem ők kezdték, hiszen szerinte Ukrajna nyugati segítséggel inváziót tervezett a Donyec-medence szakadár területei ellen. „Mi viszont bevetettük magunkat, hogy megállítsuk azt” – tette hozzá Putyin.

Alexandru Flenchea, a dnyeszteri övezet közös ellenőrző bizottságának moldovai elnöke szerint a 2012-es rendelet eltörlése nem azt jelenti, hogy Putyin megkérdőjelezi a szeparatista régió függetlenségét, „a rendelet egy politikai dokumentum, amely megvalósítja az orosz külpolitika koncepcióit” – nyilatkozta Flenchea a moldovai Publika TV-nek. „A Moldova és Oroszország közti politikai megállapodás előírja országaink területi integritásának kölcsönös tiszteletben tartását” – tette hozzá az ellenőrző bizottság elnöke.

A két ország között az elmúlt hetekben több feszültség is volt, miután a moldovai elnök azt állította, hogy Oroszország destabilizálni akarja Moldovában a politikai helyzetet, ami az orosz külügyminiszter szerint alaptalan vádaskodás. A puccsról szóló hírek és moldáv államfő, Maia Sandu elnök nyomására lemondott a moldáv miniszterelnök, Natalia Gavrilita. Helyére a nyugatbarát Dorin Receant választották meg, aki megfogadta, hogy továbbra is azon dolgozik majd, hogy Moldova minél hamarabb csatlakozzon az unióhoz. Az ország 2022 júniusában szerezte meg az európai uniós tagjelölti státuszt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!