Budapest után ma Moszkvában tárgyal a kínai külügyi államtanácsos

2023. február 21. – 08:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kína vezető diplomatája, Vang Ji tegnap Szijjártó Péter külügyminiszterrel tárgyalt Budapesten, most pedig Moszkvába utazik, ahol egyes tisztviselők szerint Putyinnal is találkozik majd.

„Szeretnénk egy olyan politikai megoldást, amely békés és fenntartható jövőt biztosít Európának”

– mondta Vang hétfőn, magyarországi látogatásakor. A kínai államtanács külügyért felelős tagja elmondta, hogy Peking nagyra értékeli, hogy a magyar kormány Kína-barát politikát folytat. Szijjártó Péter kínai kollégáját még lángosozni is elvitte Dunakeszire.

Vang Ji várhatóan még kedden Moszkvába utazik. Dmitrij Peszkov, orosz elnöki szóvivő azt mondta a sajtónak, hogy nem zárják ki, hogy a kínai külügyminiszter Putyinnal is találkozni fog Moszkvában.

Kínát az utóbbi időben az Egyesült Államok és Ukrajna is óva intette attól, hogy anyagi támogatást nyújtsanak Moszkvának. Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere arra figyelmeztetett, hogy az Oroszországba irányuló kínai fegyverszállítások az orosz-ukrán háború miatti konfliktusok további romlását eredményeznék. Zelenszkij ukrán elnök szerint pedig könnyen világháborúvá fajulhatnának a harcok, ha Kína úgy dönt Oroszországot támogatja.

(AP News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!