Az olasz miniszterelnök hétfőn Kijevben találkozik Zelenszkijjel

2023. február 19. – 14:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn Kijevbe utazik az olasz miniszterelnök, ahol Volodimir Zelenszkijjel találkozik. Giorgia Meloni korábban azt mondta, még mindenképp a háború kitörésének egyéves évfordulója előtt akar Ukrajnába látogatni. Meloni még ősszel egyeztetett Zelenszkijjel, akinek megerősítette Olaszország maximális elkötelezettségét minden olyan „hasznos intézkedés mellett, ami az ukrán nemzet igazságos békéjét célozza”. Emellett Zelenszkijt is meghívta Rómába.

Amikor Melonit miniszterelnöknek választották, Orbán Viktor egy közös képpel üdvözölte az új olasz kormány megalakulását. „Nagy nap ez az európai jobboldal számára!” – írta akkor a magyar miniszterelnök. Azóta mégsem akkora az egyetértés egy-két témában a két vezető között: míg Orbán a NATO-t és EU-t ekézi, a fegyverszállítást és szankciókat is kifogásolja, addig Meloni egyértelműen kiállt az Oroszország elleni szankciók mellett, miközben az EU- és NATO-pártiságát hangoztatta.

Orbán sajtófőnöke nemrégiben a Telexnek azt írta, „amikor szükséges és időszerű lesz, a miniszterelnök ellátogat Kijevbe”. (Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!