Hét magyar van Törökország földrengés sújtotta részén, mindenki jól van

2023. február 7. – 09:59

Másolás

Vágólapra másolva

A külügyminisztérium felvette a kapcsolatot azzal a hét magyarral, aki Törökország földrengés sújtotta részén tartózkodik – mondta Szijjártó Péter reggeli Facebook-videójában. „Mindenki jól van, mindenkivel kapcsolatban vagyunk” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Kérte, hogy akinek tudomása van olyan magyar állampolgárról, aki érintett lehet, jelezze a konzuli szolgálatnak vagy az ankarai nagykövetségnek. Szijjártó azt is mondta, hogy a Győri ETO kézilabdacsapata hétfőn isztambuli átszállással hazaérkezett, a Ferencváros korosztályos futballcsapata pedig továbbra is Törökországban edzőtáborozik, velük is folyamatos a kapcsolat, mindenki jól van.

Összedőlt épület a földrengés sújtotta Hatayban, Törökországban – Fotó: Umit Bektas / Reuters
Összedőlt épület a földrengés sújtotta Hatayban, Törökországban – Fotó: Umit Bektas / Reuters

A külügyminiszter azt is közölte, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata, a Hunor 55 mentője és két mentőkutyája hétfő este két busszal és négy kamionnal a legsúlyosabban érintett Hatay tartományba érkezett, emellett a külügyminisztérium kapcsolatba lépett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal, az Életjel Mentőcsoporttal és a Baptista Szeretetszolgálattal, amelyek a kormány összesen 40 millió forintos támogatásával 46 kutatómentőt és 15 mentőkutyát küldenek Törökországba még a nap folyamán.

„Tehát ez a három civil mentőszolgálat a külügyminisztérium támogatásával remélhetőleg a mai napon eljut Törökországba (...) Hiszen az első három, négy, talán öt nap ad esélyt arra, hogy a romok alól még túlélőket lehessen megmenteni” – mondta.

Szijjártó azt mondta, Szíriában is komoly problémák vannak a sérültek ellátásával, ezért a kormány 50 millió forintot adott a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy két mobil klinikai egységét helyezze abba a térségbe, ahol a legnagyobbak a károk, ahol a legtöbb a sérült és az ellátásra váró ember. A szeretetszolgálat a Telexnek is elküldött közleményében azt írta, hogy a felajánlott mozgó orvosi rendelők az elsődleges tervek szerint harminc napon át segítenek a földrengések térségében – áll a közleményben.

Ilyen konténerben dolgoznak majd az orvosok Fotó: Máltai Szeretetszolgálat
Ilyen konténerben dolgoznak majd az orvosok Fotó: Máltai Szeretetszolgálat


Ahogy arról beszámoltunk, hétfőn hajnalban a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, mindkét országban épületek ezrei dőltek össze, eddig több mint ötezren haltak meg és több mint 20 ezer ember sérült meg, Szíria északnyugati részén már több mint 4 millió ember szorult humanitárius segítségre. A rengés részleteiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!