Négy embert mentettek ki élve a romok alól a magyar mentőegységek Törökországban

2023. február 7. – 17:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd estig négy embert mentettek ki élve a romok alól a magyar mentőegységek a földrengés sújtotta Törökországban.

A Hunor magyar mentőszervezet ötvenfős csapata öt katonaorvossal, két személykereső kutyával és többtonnányi felszereléssel kedd hajnalban landolt Adana városában. A török hatóságok az egyik leginkább érintett térségben, Hatay tartományban jelölték ki a műveleti területüket – írta a katasztrófavédelem kedd délutáni közleménye.

A hivatásos tűzoltókból álló csapat magyar idő szerint nem sokkal 12 óra után a két keresőkutyával megkezdte a túlélők utáni kutatást a földrengés miatt összedőlt házak romjai között. Többek között egy húszemeletes épület romjai között dolgoztak, amelyben a katasztrófa idején körülbelül ezer ember tartózkodott. Párhuzamosan három kárhelyszínen, összesen 16 ezer négyzetméteres területen keresik az embereket, közülük hármat élve ki tudtak menteni, öt embernek a holttestét tudták már csak kiemelni.

A Hunor csapata mellett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, az Életjel Mentőcsoport, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány is küld kutatóegységeket Törökországba.

Később Szijjártó Péter külügyminiszter osztott meg több részletet a törökországi mentőakcióról. Azt mondta, az összesen 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja hamarosan megérkezik Törökországba. Hozzátette, hogy a magyar mentők által kimentett három ember közül az egyik egy gyerek. Azt is közölte, hogy a földrengés által érintett régióban tizennyolc magyar tartózkodott az eddigi értesülések szerint, a külügyminisztérium kapcsolatban van velük, mindannyian jól vannak, komolyabb segítséget nem igényeltek, legfeljebb okmánypótlásra lesz szükségük.

A Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata egy fiút mentett ki a törökországi Antakyában – közölte kedd este a szeretetszolgálat az MTI-vel. Azt írták, a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport, és egy sürgősségi ellátást végző 19 tagú egészségügyi csoport 7 mentőkutyával a késő délutáni órákban érkezett meg a szír határ közelében fekvő Antakyába, ahol felállították bázisukat, és megkezdték a keresést a helyiek által megadott koordináták alapján.

Körülbelül kétezer házat kell átnézniük a településen, ahol még nagyon sok ember rekedhetett a romok alatt. A keresőkutyák négyórás váltásokban kezdtek dolgozni, egyszerre négyen. Voltak életjelek, majd magyar idő szerint körülbelül 19 órakor egy fiút sikerült kimenteni a romok alól.

Ahogy arról beszámoltunk, hétfőn hajnalban a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, mindkét országban épületek ezrei dőltek össze, eddig több mint ötezren haltak meg és több mint 20 ezer ember sérült meg, Szíria északnyugati részén már több mint 4 millió ember szorult humanitárius segítségre. A rengés részleteiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!