A Momentum delegációja adományokból vásárolt aggregátorokat vitt Kijevbe

2023. január 24. – 11:41

Másolás

Vágólapra másolva

A Momentum delegációja, Gelencsér Ferenc, Cseh Katalin, Tompos Márton és Sebők Éva pénteken indultak el az adományokból vásárolt aggregátorokkal Ukrajnába. A kéthetes gyűjtés alatt hatmillió forint jött össze, amit a párt megduplázott, így végül 12 millió forintnyi eszközzel indultak el az ukrán fővárosba – írják közleményükben.

A négyfős delegáció először Beregszászra látogatott, utána indultak Kijev felé, ahol hétfőn adták át a városnak szánt adományt. Az átadáson a Momentum politikusai az ukrán főváros főpolgármester-helyettesével, Volodimir Bondarenkóval és Kijev régió adminisztrációjának vezető-helyettesével, Anna Starostenkóval beszélgettek arról, hogy milyen az élet a háborús Kijevben. A közlemény szerint szó volt arról is, hogy hogyan kell harcolni Magyarországon „az egyre terjedő putyinista propagandával”.

„A 15 generátor mellett a párt egy fontos üzenetet is átadott az ukrán kollégáknak: Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral! A magyarok kiállnak Ukrajna mellett!” – írták a közleményben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!