Az EP vizsgálatot indítana a magyar uniós biztos, Várhelyi Olivér ellen

2023. január 18. – 08:28

Másolás

Vágólapra másolva

Cikkünk frissült az Európai Parlament szavazása után.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájának tavalyi végrehajtásáról szóló értékelést fogadott el szerdán az Európai Parlament. A jelentés egyik pontja komoly támadást intéz az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztosa, Várhelyi Olivér ellen.

A Népszava cikke szerint a képviselő-testület külön is szavazott a vizsgálatot sürgető passzusról: 357 igen, 180 nem és 95 tartózkodás mellett elfogadta azt.

Várhelyi Olivér – fotó: Várhelyi Olivér hivatalos Facebook-oldala
Várhelyi Olivér – fotó: Várhelyi Olivér hivatalos Facebook-oldala

Várhelyi a vizsgálatot kezdeményező dokumentum szerint „szándékosan törekszik arra, hogy megkerülje és csorbítsa az EU-hoz csatlakozó országok demokratikus és jogállamisági reformjainak központi jelentőségét” – idézi a dokumentumot a Népszava. A Bizottságtól azt várják, hogy egy független vizsgálattal tisztázza:

„a biztos által tanúsított magatartás és az általa támogatott politikák nem sértik-e a Bizottság tagjaira vonatkozó magatartási kódexet és a biztos szerződésekből eredő kötelezettségeit”.

Eric Mamert, az Európai Bizottság vezető szóvivője a szavazás után a Népszavának azt mondta, időre van szükségük, hogy áttanulmányozzák az egész jelentést, amelynek a megállapításaira megfelelő időben válaszolni fognak.

A lapnak az indítványt megfogalmazó Thijs Reuten holland szociáldemokrata EP-képviselő azt mondta: a parlament szeretne tisztán látni, hogy a magyar uniós biztos „mindenféle politikai befolyástól függetlenül és az EU általános érdekeinek figyelembevételével végzi-e a munkáját”.

Reuten szerint Várhelyi ügyel arra, hogy nyilvánosan mindenütt azt mondja, amit várnak tőle. „De a gyakorlatban egyes megnyilvánulásai rendkívül aggasztóak – utalt a képviselő arra, hogy amikor Várhelyi Olivér a Nyugat-Balkán autoriter vezetőivel találkozik, nem utasítja vissza határozottan szeparatista, nacionalista retorikájukat” – írja a lap.

A biztos a mandátumának kezdetén bemutatta a felülvizsgált bővítési módszertant, amely még inkább a csatlakozási folyamat középpontjába helyezi a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok tiszteletben tartását – reagált a Népszavának az Európai Bizottság. Hozzátették azt is: „a csatlakozás előrehaladását továbbra is a jogállamiság területén végrehajtott reformok üteme fogja meghatározni”.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!