Nagyágyú helyett egy régi bútordarab került a német védelmi tárca élére

2023. január 17. – 21:13

Másolás

Vágólapra másolva

Jó barátként és jó politikusként mutatta be Olaf Scholz német kancellár új védelmi miniszterét, Boris Pistoriust, aki a sorozatos hibái és erélytelensége miatt hétfőn lemondott Christine Lambrecht tárcáját veszi át. Az alsó-szászországi politikuscsaládból származó, 62 éves Pistorius 16 éves kora óta tagja a Német Szociáldemokrata Pártnak, az elmúlt tíz évben a fél magyarországnyi területű, 8 millió lakossal rendelkező tartomány belügyminisztereként dolgozott.

Szakértők előzetesen nem Pistoriust várták a még békeidőben is nagy kihívást jelentő honvédelmi tárca élére, mivel a nyolcvanas évek sorkatonai szolgálatán kívül semmilyen biztonságpolitikai vagy katonai tapasztalattal nem rendelkezik; Hubertus Heil munkaügyi miniszter, Eva Högl, a Bundestag katonai ügyekért felelős biztosa vagy Lars Klingbeil, az SPD társelnöke sokkal esélyesebbek voltak Pistoriusnál.

Pistoriust a szövetségi kormány azonnal a mély vízbe löki, hiszen korszakváltóként beharangozott német haderőfejlesztés mellett a háborúban álló Ukrajna katonai támogatásáért is ő felel. A német politikában karriergyilkosnak tartott tárca – bár Ursula von der Leyennek pont innen sikerült az Európai Bizottság élére dobbantania – új vezetője debütáló sajtótájékoztatóján meg is ígérte, hogy „az első naptól kezdve 150 százalékon” fog teljesíteni.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!