Human Rights Watch: Számtalan, a bucsai mészárláshoz hasonló háborús bűnt követett el Oroszország

2023. január 12. – 09:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiadta 2023-as világjelentését a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet, ami szerint az ukrajnai háború során elkövetett orosz háborús bűnök és emberi jogi visszaélések a nemzetközi humanitárius jog megsértésének „sorát” alkotják. A jelentés kiemeli a bucsai mészárlást és a mariupoli színház bombázását is, amit annak ellenére hajtottak végre, hogy táblák figyelmeztettek arra, hogy ott gyerekek rejtőzködnek.

A jogvédő csoport közel 100 ország emberi jogi normáit áttekintő éves jelentésében azt írta, hogy a Kijev külvárosában, Bucsában elkövetett háborús bűnökre utaló bizonyítékok egy olyan minta részét képezik, amely „számtalanszor megismétlődött”.

A bucsai tömegsírok feltárása azután, hogy az orosz erők kivonultak a Kijevhez közeli városból – Fotó: Huszti István / Telex
A bucsai tömegsírok feltárása azután, hogy az orosz erők kivonultak a Kijevhez közeli városból – Fotó: Huszti István / Telex

„A civil szenvedés okozása, mint például az ukránok által az áram, víz és fűtés szempontjából függő energetikai infrastruktúrára mért ismételt csapások, úgy tűnik, a Kreml stratégiájának központi részét képezik” – olvasható a jelentésben.

Bucsában a Telex munkatársai is jártak, képes beszámolójukat a kisvárosról és a tömegsírok feltárásáról itt olvashatják el újra.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!