Ukrán védelmi miniszter: Oroszország nagy szárazföldi offenzívát tervez az új év elején

2022. december 16. – 07:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magas rangú ukrán tisztviselők arra számítanak, hogy Oroszország széles körű szárazföldi offenzívát tervez az új év elejére. Az offenzíva a Donbaszban, Ukrajna déli részén, vagy akár Kijev felé is megindulhat – mondták magas rangú tábornokok. Moszkva új offenzívájára már januárban sor kerülhet, de valószínűbb, hogy csak tavasszal fog elindulni – jelentette az Economist.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a nyilatkozataiban azt mondta, egyre több bizonyítékuk van arra, hogy Oroszország a sorozatos harctéri veszteségek ellenére új offenzívát tervez. Reznyikov úgy véli, erre februárban kerülhet sor, amikor az október óta besorozott mintegy 300 ezer orosz katona fele már túl lesz valamilyen szintű kiképzésen. „Legalább három hónapig tart a kiképzésük. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg februárban próbálják elindítani az offenzíva következő hullámát. Ez a tervük” – mondta Reznikov a Guardiannek.

„Az oroszok mintegy 200 ezer új katonát készítenek fel. Nincs kétségem afelől, hogy újra megpróbálkoznak Kijevvel” – mondta Zaluzsnij tábornok, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka az Economistnak.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!