Az Európai Védelmi Ügynökség igazgatója szerint a tagállamoknak közösen kéne fegyvert és felszerelést vásárolnia Ukrajnának

2022. december 16. – 09:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az uniós tagállamoknak közösen vásárolt hadianyaggal kéne feltöltenie a háborúban gyorsan merülő ukrán tartalékokat.

– mondta Jiří Šedivý, az Európai Unió tagállamainak védelmi koordinációjáért felelős Európai Védelmi Ügynökség (EDA) igazgatója pénteken a Reuters hírügynökségnek. Šedivý szerint a háború rávilágított az európai államok felkészültségének hiányosságaira, elsősorban a fegyver- és lőszertartalékok területén. Az EDA éppen ezért intenzív tárgyalásokat folytat az európai hadiipari cégekkel a termelés felfuttatására, a tagállamokat pedig arról akarja meggyőzni, hogy koordinált felszerelés- és lőszerbeszerzésekkel segítsék Ukrajnát.

Šedivý hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak is részt kell vennie az európai polgárok biztonsága és védelme érdekében tett erőfeszítésekben. Európának fel kell készülnie arra, hogy az Egyesült Államok nem lesz képes mindig megvédeni Európát a kontinensre leselkedő fenyegetésektől, különösen nem úgy, hogy a NATO legerősebb tagjának katonai kapacitásait „elkerülhetetlenül” le fogják kötni a Csendes-óceán térségének konfliktusai (Šedivý az USA és Kína közti súrlódásokra gondol Tajvannál és a Dél-Kínai-tengeren). Éppen ezért Európának fejlesztenie kell olyan, eddig relatíve elhanyagolt képességeit, mint a légiszállítás, a légifelderítés, vagy a precíziós rakéták fejlesztése és gyártása.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!