Kiderültek eddig titkolt részletek a delphi kettős gyerekgyilkosságról

2022. november 29. – 22:04

Kiderültek eddig titkolt részletek a delphi kettős gyerekgyilkosságról
Az áldozatok, Liberty German és Abigail Williams – Fotó: Indiana State Police

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden feloldotta az illetékes bíróság annak a dokumentumnak a titkosítását, amelyben szerepelnek részletek arról, mi vezetett október végén a több mint öt éve várt áttöréshez a 2017-es delphi kettős gyerekgyilkosság ügyében. Ahogy megírtuk: az áttörést a gyanúsított, az 50 éves, családos Richard Allen letartóztatása jelentette. A férfi ugyanabban a 3000 lelkes Indiana állambeli kisvárosban élt és dolgozott, ahol a két meggyilkolt kislány, a 13 éves Abigail „Abby” Williams és legjobb barátnője, a 14 éves Liberty „Libby” lakott, és ahol a gyilkosság megtörtént. Tagadja, hogy köze volna a lányok halálához.

A bűnügyet a kezdetek óta az általánosnál jóval nagyobb közérdeklődés kíséri az Egyesült Államokban, aminek egyik oka az a frusztráló alaphelyzet, hogy a nyomozás annak ellenére nem vezetett sokáig eredményre, hogy első ránézésre abszolút megoldhatónak tűnt az eset, feltételezhetően volt DNS-nyom, fantomrajz, ráadásul – az egyik kislány bekapcsolt telefonjának köszönhetően – videó- és hangfelvétel is készült a gyilkosról. (Az ügyről korábban itt írtunk részletesen.)

Richard Allen letartóztatása után sokan várták, hogy végre válaszokat kaphatnak, de a letartóztatás utáni napokban megtartott sajtótájékoztató csalódást okozott, mert a nyomozó hatóságok csak rendkívül szűkszavúan nyilatkoztak, és a nyomozás érdekeire hivatkozva lényegében semmit nem árultak el sem arról, hogy mi vezetett Allen nyomára, sem arról, hogy mire alapozzák a gyanúsítást. Az ügy dokumentumait zárolták.

Stimmel a fegyver, stimmelnek a ruhák

Ebben hozott változást kedden Frances Gull bíró döntése a zárolás feloldásáról, amit több médiaszolgáltató kezdeményezett. Amerikai sajtóbeszámolók szerint a bíró úgy ítélte meg, hogy a hozzáférés korlátozása nem szolgálja a köz érdekét. A gyanúsítás alapját közlő dokumentumból a következők derülnek ki:

  • A telefonon rögzített felvételen hallható, hogy az egyik kislány kimondja a „fegyver” szót, ahogy közelít feléjük a fenyegető férfialak.
  • Allen elismerte, hogy tart fegyvereket.
  • 2022. október 13-án házkutatást tartottak nála, és lefoglaltak több kést és több különböző lőfegyvert is.
  • Alig több mint fél méternyire az egyik áldozat holttestétől találtak egy olyan lőszert, amelyet az indianai rendőrségi labor vizsgálata után Allen egyik fegyveréhez tudtak kötni. Egész pontosan egy olyan lőszerről volt szó, amelyet betettek a tárba, majd a szán hátrahúzásával ürítették anélkül, hogy ellőtték volna. Ilyenkor a fegyver hüvelyvonója nyomot hagy a töltényhüvelyen. Amikor Allent szembesítették mindezzel, nem tudott magyarázatot adni.
  • Allen 2022. október 26-án azt mondta a rendőröknek, hogy sosem adta kölcsön másnak a szóban forgó fegyvert.
  • Allent már 2017-ben kihallgatta a rendőrség, és akkor elárulta, hogy ő is megfordult aznap délután azon a kirándulóösvényen, ahol a kislányok találkoztak a gyilkosukkal.
  • A 2022. október 13-i kihallgatásán Allen azt mondta, hogy látott kiskorú lányokat a Freedom hídról keletre lévő ösvényeken, ő maga pedig felment a használaton kívüli vasúti hídra, ahol egyébként a lányok által felvett gyanús alak sétált.
  • Valaki látta Allent, ahogy aznap visszasétált a kocsija felé, a ruhái pedig sárosak és véresek voltak.
  • A feltételezések szerint a gyilkost megörökítő, az egyik kislány által készített felvételen látható férfi farmernadrágot és sötét színű dzsekit viselt. Allen 2022. október 13-án azt mondta a nyomozóknak, hogy rajta farmer és kék vagy fekete dzseki volt aznap. A felesége is megerősítette a rendőröknek, hogy van a férjének egy olyan kék dzsekije, mint amilyet az említett.

Az ügyben legközelebb február 17-re tűztek ki bírósági meghallgatást, ekkor döntenek arról is, óvadék ellenében szabadlábon védekezhet-e Allen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!