Letartóztattak egy férfit, akit a 2017-es delphi kettős gyerekgyilkosság elkövetésével gyanúsítanak

2022. október 31. – 15:36

Letartóztattak egy férfit, akit a 2017-es delphi kettős gyerekgyilkosság elkövetésével gyanúsítanak
Az áldozatok, Liberty German és Abigail Williams – Fotó: Indiana State Police

Másolás

Vágólapra másolva

2017 óta tartja lázban az amerikai közvéleményt és a true crime rajongókat a világ minden részén a delphi kettős gyerekgyilkosság ügye. Az eset egyike azoknak a bűnügyi rejtélyeknek, amelyekkel annak ellenére nem tud egyről a kettőre jutni a rendőrség, hogy első ránézésre abszolút megoldhatónak tűnnek. Volt DNS-nyom, ujjlenyomat, fantomrajz, ráadásul videó- és hangfelvétel is készült a gyilkosról. A nyomravezetői díj és a rengeteg tipp ellenére a rendőrség öt éven keresztül nem tudta beazonosítani a tettest. Múlt hét pénteken jelentette be az indianai rendőrség, hogy letartóztattak valakit az üggyel kapcsolatban, de az őrizetbe vett személy kilétét csak a hétfői sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra.

Több amerikai lap már pénteken azt írta, a rendőrség egy Richard Allen nevű férfit tartóztatott le, ezt a hatóság a hétfői (magyar idő szerint délután háromkor tartott) sajtótájékoztatón megerősítette, de a folyamatban levő nyomozásról nem osztott meg további információt.

Az Independent cikke szerint Richard Matthew Allen 50 éves, 2006 óta él Delphiben – abban a 3000 lelkes kisvárosban, ahol a 2017-ben meggyilkolt kislányok is éltek.

A 2017-es, delphi kettős gyerekgyilkossággal korábban ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen. Delphi Indiana állam egyik békés, biztonságos, amolyan „mindenki ismer mindenkit” típusú amerikai kisvárosa volt 2017. február 13. előtt. Akkor történt itt egy bűncselekmény, amely megrázta az Egyesült Államokat, és azóta is óriási figyelem irányul rá.

Abigail „Abby” Williams 13, Liberty „Libby” German 14 éves volt, nyolcadikba jártak, és a legjobb barátnők voltak. 2017-ben, egy téli napon kirándulni indultak kettesben. Egy családtag elvitte őket kocsival egy közeli kirándulóhelyhez, és megbeszélte velük, hogy pár órával később, a megbeszélt időpontban felveszi őket. A lányoknak azonban nyomuk veszett, másnap a fák között fedezték fel a holttesteiket.

Haláluk előtt nem sokkal Libby még feltöltött a Snapchatre egy fotót a barátnőjéről, amint a kirándulóhely különlegességén, egy régi, használaton kívüli vasúti hídon sétál. Később kiderült, a lány nemcsak magukról, de a gyilkosukról is készített felvételeket. A rossz minőségű videón egy kék kabátos, farmeres alak látható amint ugyanazon a hídon sétál, amin a lányok is. A rendőrség később egy hangfájlt is közzétett, amin annyi hallható: „Guys, down the hill” (magyarul „Srácok, lefelé a domboldalon”). A rövid videót itt lehet megnézni, a hangfelvételt itt lehet meghallgatni.

Bár rengeteg tipp érkezett a rendőrségre, a nyomozók meglehetősen szűkszavúan nyilatkoztak az ügyről, megosztották, hogy a helyszínen a gyilkos DNS-ét és ujjlenyomatát is megtaláltak, valamint fantomrajz is készült az elkövetőről, azt azonban nem árulták el, pontosan hogyan vesztették életüket a gyerekek, és mi volt a gyilkos fegyver. A kevés nyilvánosságra hozott nyom is elegendő volt ahhoz, hogy az önjelölt nyomozók elemezni kezdjék a bűnesetet – rengeteg teória és megoldási javaslat született az üggyel kapcsolatban, ezekről bővebben korábbi cikkünkben is írtunk.

A hétfői sajtótájékoztatón a rendőrség hangsúlyozta, folyamatban levő nyomozás lévén semmilyen információt nem oszthatnak meg a nyilvánossággal. Allen letartóztatásával kapcsolatban is csak annyit közöltek:

a rendelkezésükre álló bizonyítékok alapján vették őrizetbe, és őrizetben is marad a március 20-ára kitűzött tárgyalásig.

Allen nem vallotta magát bűnösnek. Hangsúlyozták, hogy továbbra is várják a tippeket, információkat és szemtanúk jelentkezését, és azt is vizsgálják, volt-e valakinek még szerepe a kislányok meggyilkolásában.

A város lakosságát különösen megrázta, hogy az öt éve húzódó nyomozás eredményeként egy helyi férfit tartóztattak le. Az Independent azt írja, Allen egy helyi áruházban dolgozott, kapcsolatban állt a város lakóival, a helyi lapoknak többen arról számoltak be, hogy a férfi „normálisnak tűnt”, rendszeresen megfordult a helyi kocsmákban is. Allen korábban nem volt büntetve, ezért sem lehetett a rendőrség látóterében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!