Kezd sok lenni az önjelölt megfejtőkből a delphi gyerekgyilkos utáni hajszában

Egy férfi homályos alakja, ahogy farmernadrágban, kék dzsekiben, zsebre vágott kézzel sétál egy fahídon. Egy férfihang, amint azt mondja: „Guys, down the hill!” Egyszerre nagyon sok és – ahogy a delphi kettős gyilkosság ügye megmutatta – nagyon kevés ez, ha ennyi alapján kell beazonosítani és megtalálni egy gyerekgyilkost.

Delphi Indiana állam egyik békés, biztonságos, amolyan „mindenki ismer mindenkit” típusú amerikai kisvárosa volt 2017. február 13. előtt. Akkor történt itt egy bűncselekmény, amely megrázta az Egyesült Államokat, és azóta is óriási figyelem irányul rá, a nyomozás fejleményeire vagy inkább azok hiányára.

Ahogy telik az idő, egyre nő a frusztráció: nehéz megemészteni, hogy maradhat éveken át megoldatlan egy olyan eset, amelyben ennyire kivételes bizonyítékok állnak rendelkezésre?

A hivatalos nyomozás a mai napig nagy erőkkel zajlik: több mint négy évvel a kettős gyilkosság után ma is vannak detektívek, akik teljes munkaidőben csak ezen az ügyön dolgoznak. És ott van emellett a valódi bűnügyekkel hobbi szinten foglalkozó embereknek – az utóbbi néhány évben hatalmasra duzzadt – közössége. Ebben a körben a delphi kettős gyilkosság a legtöbbet tárgyalt témák egyikévé vált mostanra.

Két évet vártak a negyedik szóval

Abigail „Abby” Williams 13, Liberty „Libby” German 14 éves volt, nyolcadikba jártak. Legjobb barátnők voltak. Azon a 2017-es, téli napon kirándulni indultak kettesben. Egy családtag elvitte őket kocsival a kiszemelt, közeli kirándulóhelyhez, és úgy volt, hogy pár órával később, megbeszélt időpontban felveszi őket. De a lányoknak nyomuk veszett. Kora délután Libby még feltöltött a Snapchatre egy fotót a barátnőjéről, amint a kirándulóhely különlegességén, a régi, használaton kívüli vasúti hídon sétál. Ez volt az utolsó nyom, amíg a következő napon fel nem fedezték a keresőcsapatok a gyerekek holttestét a fák között.

Libbynél ott találták a telefonját, és kiderült, hogy a lány nemcsak Abigailről készített felvételeket, hanem a gyilkosról is. A rendőrök először csak egyetlen, szemcsés képkockát hoztak nyilvánosságra: a cikk elején említett, kék kabátos, farmeres alakot lehetett látni rajta. Valamivel később kiadtak egy hangfájlt, ami a gyilkos hangját, baljóslatú, háromszavas utasítását örökítette meg: „down the hill”, azaz „lefelé a domboldalon”.

Bő két év várakozás után döntöttek úgy a rendőrök, hogy a felismerés reményében még többet megosztanak a nyilvánossággal a kezükben lévő anyagból. A hangfelvételt 2019 áprilisában kiegészítették még egyetlen szóval. Kiderült, hogy a teljes mondathoz tartozott egy megszólítás is, egyben így hangzott: „Guys (azaz srácok), down the hill!” (Itt lehet meghallgatni.) A szemcsés fotó mellé pedig kiadtak egy rövid videófelvételt a hídon sétáló férfiról, amin már a mozgását, a járását is meg lehetett figyelni. Az arcot azonban a Libby által készített felvételen nem lehet kivenni.

Titkokat őriznek a majdani tárgyalásig

Fantomrajz így is született a gyanúsítottról, az évek során kettő is. Ami zavarba ejtő, hogy a két kép meglehetősen különbözik. A rendőrség jelenlegi tudása szerint a másodikként, 2019 áprilisában nyilvánosságra hozott rajz mutatja hívebben a gyilkos arcvonásait. A forrását illetően nem volt valami bőbeszédű a rendőrség, de miután annyit elárultak, hogy van egy szemtanújuk, feltehetően egy olyan ember leírása alapján készült, aki látta aznap a kék kabátos férfit a helyszín közelében.

Az ügyben özönlöttek a tippek a rendőrségre, a harmadik év végére már 48 ezernél járt a számolás. Ennek ellenére – bár több gyanús alak is képbe került – soha, senki ellen nem volt elég erős a gyanú ahhoz, hogy le is tudják tartóztatni.

A nyomozók messze nem az összes információt osztották meg a nyilvánossággal. Tudni lehet, hogy rögzítettek ujjlenyomatot, DNS-maradványokat. Létezik még további videóanyag, de annak a tartalmáról nem beszélnek, mint ahogy arról sem árulnak el semmit nyomozástaktikai okokra, a majdani vádemelés sikerének biztosítására hivatkozva, hogyan haltak meg a lányok, mi volt a gyilkos eszköz. A kettős gyilkosság négyéves évfordulóján annyit sikerült kihúznia a nyomozás gazdájából a Down the Hill című podcast készítőinek, hogy azonosításhoz használható hanganyag nincs már több, a gyilkos nem beszélt többet a lányokhoz azon az egy parancson kívül.

Ki szólít „srácok”-nak két lányt?

A rendőrök a felvételeket abban a reményben osztották meg, hogy valaki konkrétan ráismer majd az illetőre, valaki, akinek ott van ez az ember az orra előtt. Hogy ilyen tippadó nem jelentkezett, azzal magyarázzák, hogy aki felismerte, bizonyára retteg, vagy valamilyen más okból tartja vissza szándékosan az információt a most már 100 millió forintnak megfelelő összeghez közelítő nyomravezetői díj ellenére.

Miközben a felismerés várat magára, a felvételeket sokan arra használják, hogy elméleti alapon, különféle következtetéseket levonva próbálják meg kitalálni, hogy ki lehet a tettes, vagy legalábbis szűkíteni a kört.

Ilyesmivel kísérleteznek profi médiatermékek meghívott szakértők (mondjuk, egy bűnözői profilalkotásra specializálódott volt FBI-os) megszólaltatásával éppúgy, mint változatos netes fórumok krimirajongó amatőrjei.

A „guys” szóhasználat szöget ütött sokak fejébe: miféle ember lehet az, aki két idegen lányt így szólít meg. A leggyakoribb válasz szerint olyasvalakinek jön egy ilyen mondat természetesen a szájára, aki többször kimondott már hasonlót, mert rutinszerűen foglalkozik gyerekekkel, mondjuk, tanár, vagy esetleg edző.

Aztán ott van a hídon készült felvétel, amihez nem árt tudni valamit a hídról magáról: ez a híd, amely eredetileg az 1890-es években épült, és utoljára a nyolcvanas években ment át rajta vonat, elég félelmetes egy tákolmány 18 méteres magasságban a víz fölött. Ehhez képest feltűnő, hogy a férfi milyen lazán, magabiztosan, zsebre vágott kézzel jár rajta. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy biztos nem ez volt az első alkalom, hogy erre járt: valószínű, hogy a környéken lakik vagy lakott korábban, jól ismerte a terepet. Ez a feltételezés – az elkövető valamilyen kötődése a helyszínhez – egyébként rendőri nyilatkozatokban is visszaköszönt.

Szörnyeteg, de ettől még nem biztos, hogy a delphi gyilkos is ő

A logikus (vagy annak gondolt) következtetések levonásával még önmagában nem lenne baj, de sokan az elvont elméletalkotásnál jóval messzebb mennek, és nyilvános felületeken gyanúsítanak meg különböző embereket, konkrét személyeket. A delphi ügyben ez a kezdetektől előfordul, és a jelenség már 2019-re olyan méreteket öltött, hogy a seriffiroda is kérlelte az embereket, ne tegyenek ilyesmit, ne posztolgassák különféle emberek fotóit a gyilkos fantomképe mellé illesztve, a hasonlóságot bizonygatandó.

Képzeljék magukat annak az embernek a helyébe! – próbált a lelkükre beszélni a seriff, Tobe Leazenby. „Tudom, hogy csak meg akarják oldani az ügyet, és nyilvánvalóan mi is ugyanazt akarjuk. A család is, az egész közösség is” – mondta. Szerinte ugyanakkor ezzel a nyilvános összehasonlítgatósdival a posztolók elrabolják a nyomozók idejét és figyelmét más, fontosabb dolgoktól, saját magukra nézve pedig súlyos jogi következményeket kockáztatnak. A nyomozók ugyanazt a kérést ismételgetik az első naptól fogva: akinek valamilyen információja van, az őket keresse meg vele emailben, telefonon, akár anonim módon, és ígérik, hogy minden felvetésnek a végére járnak.

De semmilyen korábbi kérés nem tudta elejét venni annak a posztolási hullámnak, amelyet egy áprilisi bűnügyi hír kiváltott. Indiana államban letartóztattak egy férfit egy kilencéves kislány elrablása, fizikai és szexuális bántalmazása miatt. A Lafayette-be való gyerek eltűnését április 19-én jelentették. A járőrök körbejárták a környéket, és bekopogtak a 42 éves, többszörösen büntetett előéletű James Brian Chadwellhez is. A férfi azt mondta, hogy a kislány járt nála korábban, de már elment. Erre a rendőrök megkérdezték, bemehetnének-e körülnézni. Chadwell ráállt, beengedte őket. Rövidesen rátaláltak a kislányra a ház pincéjében, lánccal lezárt ajtó mögött, sírva, a ruhája nélkül, sérülésekkel, harapásnyomokkal. Azt mondta, hogy a férfi, aki kutyasimogatás ürügyén hívta be a házba, meg akarta ölni. Chadwell ártatlannak mondja magát. A meghallgatását június 10-re tűzték ki.

És hogy miért hozta az eset annyira izgalomba a delphi ügy megoldására várókat? Lafayette, ahol a férfi élt, mindössze félórányi autózásra van Delphitől.

A seriff visszafogottan annyit közölt a kedélyek megnyugtatására, hogy az illető már a látókörükbe került, vizsgálódnak, és újra kért mindenkit a nyilvános összehasonlítgatás elfelejtésére.

Mit érez eközben a gyászoló család?

De a legizgatottabb hobbinyomozók mostanra már nemcsak a delphi fantomrajz és Chadwill vélt vagy valós hasonlóságait elemezték ki, hanem feltúrták a férfi közösségi médiás felületeit. Találtak egy sor kirándulós, túrázós képet, sőt, olyat is, ahol hídon áll, valaki pedig kiszúrt egy ábrát a Chadwill testét borító tetoválások között, amelyben Libby horrorfilmbe illően eltorzított mását vélte felismerni.

A gyászoló családtagoknak pedig szép lassan elegük lett. Libby nővére, Kelsie German állt ki a nyilvánosság elé elmagyarázni, hogyan éreznek ők mindeközben. Amikor a netező hobbinyomozók felkapnak egy újabb nevet, ők már nem akarják beleélni magukat abba, hogy most aztán megvan a tettes, mert a reménykedés-csalódás hullámvasútja végül oda vezet, hogy még mélyebbre kerülnek lelkileg. Rég megtanulták már, hogy ha van is némi hasonlóság, az önmagában még nagyon kevés: összefüggésbe hoztak az évek során jó pár férfit a delphi gyilkossággal, mindegyiknél volt némi hasonlóság, de egyik sem az ő emberük volt.

Az érzelmi okok mellett felhozott még egy gyakorlati érvet is a nyilvános posztolgatás ellen: az illető, aki emiatt megneszeli, hogy gyanúsított válhat belőle, esetleg kereket old, még mielőtt a rendőrség érte mehetne. Akinek van valami információja, küldje egyenesen a rendőrségnek, és hagyja, hadd végezzék a munkájukat, kérte German a hozzátartozók nevében.

A gyilkosság áldozatává vált szerettüket gyászoló hozzátartozók kímélete, illetve annak hiánya sokszor előkerül azokban az elemző cikkekben, amelyek azt feszegetik, baj van-e a valódi bűntények iránt hihetetlenül megnőtt érdeklődéssel. Lassan szinte követhetetlen ütemben jelennek meg tévéműsorok, dokumentumfilmek, sorozatok, podcastok és könyvek a témában: az erre vevő közönség – főleg az Egyesült Államokban – óriási, több tízmillió emberről beszélünk. A Time magazin idézett néhány, a léptéket jól mutató számot. A valódi bűnügyekkel foglalkozó könyvek példányszáma meredeken emelkedik: 2016-ben 976 ezer, 2018-ban már 1,6 millió példányt adtak el. Amikor az egyik első, igazán nagy sikert hozó produkciót, a Serialt bemutatták 2014-ben, olyan gyorsan elérte az 5 milliós közönséget, hogy lekörözte az iTunes történetének összes másik podcastját.

Miközben milliók hallgatták a Serialt, és latolgatták magukban, hogy a volt barátnője, Hae Min Lee meggyilkolásáért leültetett Adnan Syed végül is vajon bűnös-e, vagy ártatlan, a gyilkos megtalálása, a bűntény megoldása – ahogy a Vanity Fair is megfogalmazta – egyfajta játékká vált, az áldozat személye pedig teljesen a háttérbe szorult.