Amerikai külügyminisztérium: Az oroszok elhalasztották az atomfegyver-csökkentésről való egyeztetést

2022. november 28. – 16:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy Oroszország „egyoldalúan elhalasztotta” az Új START (New START) nukleáris fegyverzetcsökkentési egyezményről való legújabb egyeztetést.

Az amerikai és orosz tisztviselők közötti megbeszélések holnap kezdődtek volna Egyiptomban. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője azt mondta: Az Egyesült Államok és Oroszország november 29-én Kairóba hívta volna össze az Új START-szerződés kétoldalú konzultatív bizottságának (BCC) ülését, hogy megvitassák az Új START-szerződés végrehajtását.

Az orosz fél arról tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy Oroszország egyoldalúan elhalasztotta a találkozót, és közölte, hogy új időpontot fog javasolni. Washington „kész a lehető legkorábbi időpontra átütemezni” a találkozót, „mivel az ellenőrzések folytatása prioritás a szerződés fenntartása szempontjából” – mondta a külügyi szóvivő.

Oroszország nem indokolta az Egyesült Államoknak a tárgyalások elhalasztását – mondta a CNN-nek a külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője. Moszkva „az elmúlt napokban” tájékoztatta az Egyesült Államokat döntéséről – tette hozzá a tisztviselő. Az orosz külügyminisztérium a RIA Novosztyi hírügynökségnek sem indokolta a halasztást.

Az Új START-szerződés korlátozza az Egyesült Államok és Oroszország által telepíthető interkontinentális hatótávolságú nukleáris fegyverek számát. A szerződés értelmében Washington és Moszkva ellenőrzi egymás nukleáris fegyverkészleteit, de a kornavírus-járvány miatt 2020 óta szünetelnek az ellenőrzések. A szerződést legutóbb 2021 elején hosszabbították meg öt évvel.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!