Több mint tizenegy év börtönre ítélték csalásért a Theranos alapítóját, Elizabeth Holmest

2022. november 19. – 00:09

Másolás

Vágólapra másolva

Százharmincöt hónap, vagyis valamivel több mint tizenegy év börtönre ítélték pénteken Elizabeth Holmest, a Theranos alapítóját a befektetők megtévesztése miatt. A startup-világ egykori messiásának cége annak idején azt ígérte, hogy egyetlen csepp vérből kimutatja majd a legtöbb betegséget, mire pedig kiderült, hogy a technológia nem működik, több százmillió dollárral károsította meg a befektetőket – írja a Wall Street Journal.

Holmest tavaly szeptemberben vádolta meg tizenkét rendbeli csalással a kaliforniai ügyészség, végül pedig egy hónapokig tartó eljárás után idén januárban négy vádpontban találták bűnösnek Holmest: a befektetők megtévesztésére irányuló összeesküvésben és háromrendbeli csalásban. Ezt követően aztán majdnem egy évig tartott, mire végre eljutott a bíróságra az ügy, péntekre tűzték ki az ítélethirdetést, ahol végül több mint tizenegy év börtönre ítélték. Az ügyben eljáró bíró, Edward Davila korábban közölte, hogy

bizonyíthatóan legalább tíz olyan befektetőt talált, amelyeket Holmes megkárosított, ezzel 121 millió dolláros kárt okozva nekik.

A bíró végül bő tizenegy év börtönre ítélte Holmest, ami enyhébb az ügyészség által korábban kért tizenöt éves börtönnél és 800 milliós kártérítés megfizetésénél, annál viszont jóval súlyosabb, amit a nő ügyvédei szerettek volna elérni. A védelem azt szerette volna elérni, hogy Holmes házi őrizetet és közmunkát kapjon, börtönbe pedig legfeljebb tizennyolc hónapra kelljen vonulnia. Ügyvédei korábban azzal érveltek, hogy a Theranos alapítója egyszerűen csak egy naiv üzletasszony, akinek vállalkozása minden erőfeszítése ellenére tönkrement.

A mostani tárgyaláson egyébként azzal érveltek, hogy törődő barát és szerető anya, akit otthon egy csecsemő vár, és éppen várandós a második gyerekével, a bebörtönzése pedig csak káros lenne a családja és az ismerősei számára. Holmes ügyvédei nem kommentálták az ítéletet, de minden bizonnyal fellebbezni fognak ellene a következő tizennégy napban, és azt fogják kérni, hogy ennek átfutásáig ne kelljen börtönbe vonulnia.

Elizabeth Holmes érkezik a pénteki tárgyalásra családjával és élettársával – Fotó: Brittany Hosea-Small / Reuters
Elizabeth Holmes érkezik a pénteki tárgyalásra családjával és élettársával – Fotó: Brittany Hosea-Small / Reuters

A Theranost 2003-ban, mindössze 19 évesen alapította Holmes. 2015 környékén már látszódott, hogy amit a Theranos ígér, az megvalósíthatatlan, a vérvizsgálatokat hagyományos módon, a piacon már kapható laboreszközök segítségével végezték. A vád szerint Holmes és Balwani annak érdekében, hogy pénzhez jussanak, hazudtak a tesztekről a befektetőknek, és jobb színben tüntették fel a cég eredményeit. Azt állították, hogy a tesztelési technológiájukat megvásárolta a Pfizer, és az amerikai hadsereg is használja.

A Walgreens nevű amerikai gyógyszertár-hálózatot is hazugsággal vették rá az együttműködésre, miközben a vád szerint tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy az Edisonra keresztelt eszközük nem felel meg a minőségi előírásoknak. Holmesék meséjének olyan befolyásos üzletemberek és politikusok is bedőltek, mint Henry Kissinger egykori külügyminiszter vagy Rupert Murdoch amerikai milliárdos, a megtévesztett befektetők körülbelül 700 millió dollárt invesztáltak a cégbe. A cég, illetve Holmes sztorijáról korábban ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!