Szijjártót felhívta az új svéd külügyminiszter, hogy arról érdeklődjön, a magyar parlament mikor ratifikálja Svédország NATO-csatlakozását

2022. november 3. – 11:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külügyminiszter laoszi kollégájával, Szaleumxay Kommaszit külügyminiszterrel találkozott csütörtökön Budapesten, ami után közös sajtótájékoztatót is tartottak. Szijjártó itt beszélt a svéd és finn NATO-csatlakozás magyar ratifikációjáról is.

Azt mondta, a kormány elvégezte a maga munkáját ezzel kapcsolatban, tekintettel arra, hogy már benyújtották az Országgyűlésnek az erről szóló javaslatot. „Láthatta mindenki, hogy az Országgyűlés nyár óta erőltetett menetben tárgyalja azokat a törvényjavaslatokat, amelyeknek egy jelentős részét Brüsszel miatt kell tárgyalni. Én a magam részéről semmiképpen sem választanám a sürgetés taktikáját a parlamenttel szemben. A parlament majd dönteni fog arról, hogy a kormány által már beterjesztett javaslatot mikor tűzi napirendre. Ezt elmondtam a svéd kollégámnak is, talán két hete. Az új svéd kormány megalakulását követően felhívott az új svéd külügyminiszter kollega (Tobias Billström), neki is elmondtam, hogy emiatt ne aggódjanak, a parlament napirendre fogja tűzni ezt a javaslatot” – mondta Szijjártó.

Szerdán Sauli Niinistö finn elnök osztotta meg a Twitter-oldalán, hogy telefonon beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki a poszt szerint megerősítette neki, hogy Magyarország támogatni fogja Finnország NATO-csatlakozását.

Szijjártó a sajtótájékoztatón kitért az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokra is. Erről azt mondta, a republikánusokkal egészen kiváló szakmai és politikai együttműködésük van. Szerinte a két ország közötti együttműködés akkor volt a legjobb, „akkor állt igazán a kölcsönös tisztelet talaján, amikor Donald Trump volt az Egyesült Államok elnöke”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!