Ukrajna szerint az ukrán lakosság elhurcolása súlyosan sérti a nemzetközi jogot

2022. november 3. – 23:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna szerint az ukrán állampolgárok elhurcolása az oroszbarát erők által megszállt régiókból „durván sérti a nemzetközi jogot”.

Oroszország az elmúlt hetekben utasítást adott, hogy evakuálják a civileket a dél-herszoni, Dnyipro folyó nyugati partján fekvő területekről. A héten a keleti part 15 kilométeres ütközőzóna lakóit is felszólították, hogy hagyják el a környéket.

Az ukrán külügyminisztérium közleménye szerint a moszkvai erők a keletebbre fekvő Zaporizzzsja régió elhagyására kényszerítik az embereket. A Sky News szerint néhány hete filmre vették, ahogy a herszoni lakosokat egy hajó az oroszok által megszállt területek felé viszi. Az oroszok ezt azzal indokolták, hogy az ukránok a lakossági épületeket ágyúzhatják majd.

„Az, hogy Oroszország nagy szenvedést okoz ártatlan gyermekeknek, nőknek és időseknek, megsérti a népirtás megelőzéséről és büntetéséről szóló egyezményt” – tette hozzá a külügyminisztérium.

Herszon stratégiai fontosságú mindkét fél számára, és elsődleges cél a folyója és tengeri kikötője miatt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!