Három aktivistát vettek őrizetbe Hágában, egyikük egy Vermeer van Delft-festmény üvegéhez ragasztotta a fejét

2022. október 27. – 18:36

Másolás

Vágólapra másolva

A holland rendőrség csütörtökön őrizetbe vett három környezetvédő aktivistát egy hágai múzeumban. Az olajfelhasználás azonnali leállítását követelő tüntetők ugyanis tönkre akarták tenni Jan Vermeer van Delft holland festő Leány gyöngy fülbevalóval című festményét – írja az MTI.

Az eset egy klímavédelmi tüntetés után történt, amikor több aktivista bement a Mauritshuis múzeumba. Ketten átlépték a flamand festő felbecsülhetetlen értékű alkotását védő korlátot. Egyikük a kezét a kép melletti falfelülethez ragasztotta, egy másik pedig a homlokát ragasztotta a festményt védő üveglaphoz. A harmadik piros folyadékot öntött a nyakába, majd videófelvételt készített.

A felvételen látható aktivisták azt hangoztatták, hogy az olajfestményt erős üveg védi, a gyermekek jövőjét azonban nem védelmezi senki.

Az ilyen és ehhez hasonló tiltakozások az elmúlt hetekben igencsak elszaporodtak. Két fiatal nő besétált a brit National Gallerybe, paradicsomszósszal öntötték le Van Gogh 72,5 millió font értékűre becsült Napraforgóját, tüntetők festették össze narancssárgával egy Aston Martin-szalon kirakatát, csokitortát nyomtak III. Károly viaszbábujába.

Mindezek az akciók, akárcsak a mostani hágai is, az utóbbi időben igencsak aktívvá vált brit Just Stop Oil (szabad fordításban kb.: Csak állítsuk le az olajat!) radikális civil klímavédelmi mozgalomhoz kötődnek. A szervezettel és a demonstrációkkal ebben a nagyobb cikkünkben foglalkoztunk.

A flamand mester által 1665 és 1667 között készített alkotásnak helyet adó hágai Mauritshuis-múzeum szerint a festmény nem sérült meg. A múzeum az esetet követően közleményt adott ki, amely szerint a művészet védtelen, és elítélnek minden olyan kísérletet, amely bármilyen okból veszélyezteti, vagy kárt okoz benne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!