Új olasz miniszterelnök: Soha nem éreztem szimpátiát az antidemokratikus rezsimek iránt

2022. október 25. – 19:30

Új olasz miniszterelnök: Soha nem éreztem szimpátiát az antidemokratikus rezsimek iránt
Giorgia Meloni október 25-én az olasz parlamentben – Fotó: MTI / EPA / ANSA / Fabio Frustaci

Másolás

Vágólapra másolva

„Soha nem éreztem szimpátiát vagy közelséget az antidemokratikus rezsimek iránt. Egyetlen rezsim iránt sem, beleértve a fasizmust” – mondta az új olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni kedden a parlamentben tartott nyitóbeszédében a Washington Post szerint. Meloni itt arról is beszélt, szembeszáll az orsz „zsarolással”, és tartózkodni fog az európai integráció szabotálásától.

Azt is állította, a kormánya nem fog okot adni a nyugatiaknak aggodalomra.

Beszédében röviden utalt arra, hogy az egyéni szabadságjogokat, beleértve az abortuszt is, nem fogják korlátozni. Mindezekkel visszafogottabb volt a korábbi beszédeihez képest, amikben például elítélte „LMBTQ-lobbit”, vagy egy olyan jövőt, ahol a családokban „Szülő 1 és Szülő 2” van.

Továbbra is kirajzolódott ugyanakkor egy potenciális szembenállás az Európai Unióval, amikor olyanokról beszélt, hogy a kormánya „tiszteletben fogja tartani a jelenleg hatályos szabályokat”, de azért azon is dolgozik, hogy megváltoztassa azokat, amik nem működnek, szerinte ilyen például az unió közkiadásokra vonatkozó szabálya. Meloni azt is mondta, célja, hogy Európát „nagyobb hatékonyság” felé irányítsa.

Arról is beszélt, meg akarja állítani a Földközi-tengeren át érkező bevándorlási hullámot. Ehhez azt szorgalmazza, hogy Európa támogatásával hozzanak létre úgynevezett hotspotokat Észak-Afrikában, amelyek feldolgozhatnák a menedékkérelmeket, miközben az uniós erők a hajók elindulásának megállításán dolgoznak.

Megemlítette azt is, hogy szerinte meg kéne változtatni az elnökválasztást Olaszországban: ne a politikusok, hanem a nép válassza meg az elnököt egy választáson. Ezután pedig nemcsak ceremoniális szerepe lenne, hanem kormányzati feladatokat is kapna – mint Franciaországban. „Nem adjuk fel Olaszország megreformálását” – mondta erről Meloni.

Orbán szövetséget kap, de nem teljes az összhang

A Melonival, Salvinivel és annak idején Berlusconival a nyilvánvaló érték- és érdekazonosság miatt sokat kokettáló Orbán Viktor magyar miniszterelnök is új szövetségeseket kap majd az uniós politikában, ahol Angela Merkel visszavonulása és a német konzervatívok bukása óta jóformán csak a lengyelekre számíthatott – az orosz háborúzás pedig ezt a kapcsolatot is meggyötörte.

Orbán Viktor a napokban egy Melonival közös kép kíséretében Twitter-üzenetben üdvözölte az új olasz kormány megalakulását. „Nagy nap ez európai jobboldal számára!” – írta a magyar miniszterelnök. Ugyanakkor amellett is számos érv szól, hogy Meloni és erősen a jobbszélre pozícionált koalíciója nem fogja felforgatni Olaszországot és Európát.

Moszkvát illetően is mások a hangsúlyok: Meloni egyértelműen kiállt az Oroszország elleni szankciók mellett, EU- és NATO-pártiságát hangoztatta – miközben a magyar kormány ezt ellentmondásosan teszi, a NATO ukrajnai fegyverszállításait és az EU-s szankciókat is kifogásolva, igaz, utóbbiban már volt némi elmozdulás a kormányfőnél.

Hogy mi várható a jobboldali kultúrharcos, de a gazdasági realitások korlátai között működő új kormánytól, arról ebben az elemzésünkben olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!