Előkerült az az iráni falmászónő, aki fejkendő nélkül versenyzett

2022. október 18. – 12:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hidzsáb, azaz az Iránban kötelező fejkendő nélkül mászott egy nemzetközi versenyen egy iráni sportolónő Dél-Koreában. Az eseményen készült felvétel szerint lófarokba kötött hajjal indult neki a falnak. A barátai egyre jobban aggódtak miatta, mivel vasárnap óta nem tudták elérni – írja a BBC perzsa kiadására hivatkozva a Guardian.

Frissítés 16:22: Elnaz Rekabi az Instagram-oldalán jelentkezett, ahol azt közölte, hogy azért versenyzett fedetlen hajjal, mert véletlenül leesett a hidzsábja. „Az időzítés miatt és mert váratlanul ért a felhívás, hogy induljak el a falon, véletlenül lekerült a fejfedőm” – magyarázta a történteket.

A 33 éves sportoló elnézést kért, amiért „mindenkinek aggodalmat okozott”, és közölte, hogy hazarepül. Irán dél-koreai nagykövetsége is azt közölte, hogy Rekabi kedd reggel elutazott Szöulból Iránba – írja a BBC.

Korábban írtuk:

Az Iran Wire független híroldal úgy tudta, hogy Rekabit Szöulban az iráni nagykövetségre vitték, hogy onnan ellenőrzött körülmények között repüljön haza. A Guardian nem tudta megerősíteni a híreket, Irán dél-koreai nagykövetsége pedig „határozottan tagadja a Rekabira vonatkozó hamis álhíreket és dezinformációt”. A BBC úgy tudta, hogy Rekabi az ázsiai bajnokság vége után tűnt el. A lap szerint a sportoló ekkor már egy Teheránba tartó gépen lehetett.

Tavaly Rekabi volt az első iráni nő, aki érmet nyert a sportmászó-világbajnokságon. A dél-koreai versenyen a negyedik helyen végzett. Rekabi 2016-ban adott interjút a Euronewsnak, ahol elmondta, hogy a hidzsáb viselése mászás közben fizikai kihívásokat jelent, különösen amikor meleg van, és a testnek hőt kéne leadnia.

Elnaz Rekabiról a versenyen készült felvétel részlete
Elnaz Rekabiról a versenyen készült felvétel részlete

Iránban Mahsza Amini 22 éves kurd nő halála nyomán robbantak ki megmozdulások. Aminit szeptember közepén vette őrizetbe az erkölcsrendészet, mert nem az előírás szerint viselte a kötelező fejkendőt, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a nőt megverték a rendőrautóban, majd kómába esett, és három nappal később egy teheráni kórházban meghalt. Egy közelmúltban közzétett halottkémi jelentés szerint Amini halálát nem ütések, hanem „egyéb betegségek” miatt fellépő agyi oxigénhiány okozta. Erről itt írtunk bővebben.

Iránban a történtek után hatalmas méretű tüntetéshullám tört ki. Hogy hogyan élik most a mindennapjaikat a nők, mit várnak a demonstrációktól, arról ott élőket kérdeztünk. Ezt a cikket itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!