Meghekkelték az állami televízió élő adását Iránban

2022. október 9. – 10:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Meghekkelték az iráni állami tévé adását, a szombati híradó délutáni kiadását szakították félbe néhány másodpercre az ország vezetője elleni tiltakozásul.

A képernyőn egy maszk jelent meg, majd Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah egy célkereszttel a feje körül, lángok közepette. Az inzerten szerepelt Mahsza Amini és három másik, tüntetéseken meggyilkolt nő fotója is. Az egyik felirat azt írta: „csatlakozzatok hozzánk és lázadjatok fel”, míg a másik azt, hogy „fiataljaink vére csöpög a kezetekről”, a bevágás alatt a „nők, élet, szabadság” skandálás hallatszik.

Az adás csak néhány másodpercre szakadt meg, az eredeti bejátszásból visszakapcsoltak a stúdióba. A hekkelést felvállaló csoport Adalat Ali-nak, azaz Ali igazságának nevezte magát. A brit The Guardian online kiadása a közösségi médiában megjelent felvételekre hivatkozva arról számolt be, hogy a biztonsági erők jelzés nélküli kisbuszokkal mennek ki az iskolákba és diákokat vesznek őrizetbe. Mindemellett a hatóságok vasárnap bezáratták az iskolákat és felsőoktatási intézményeket az iráni Kurdisztán régióban, írja az MTI.

Iránban egy 22 éves nő halála után robbant ki az egyre csak terjedő tüntetéshullám, miután az erkölcsrendészet letartóztatásában életét vesztette Mahsza Amini. Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szerint az Egyesült Államok és Izrael áll a tüntetések mögött. Az iráni halottkém jelentése cáfolta, hogy Mahsza Amini a fején és a végtagjain kapott ütések következtében halt volna meg, a halottkém szerint Amini halálát egy már fennálló egészségügyi probléma okozta.

Az iráni nők forradalmáról ebben a cikkben olvashat részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!