Svéd hatóságok: Bizonyítékok vannak rá, hogy robbanások történtek az Északi Áramlatnál

2022. október 6. – 18:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A helyszíni szemle erősítette azokat a feltételezéseket, hogy „durva szabotázs” történt az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékeknél, és a vizsgálat alátámasztotta, hogy robbanások történtek, jelentette be a svéd nemzetbiztonsági hivatal. Mats Ljungqvist svéd főügyész azt is elmondta, hogy több, helyszínen talált bizonyítékot lefoglaltak, de részleteket nem közölt.

A svéd és a dán hatóságok azután indítottak vizsgálatot, hogy mindkét gázvezeteknél két-két helyen észleletek komoly szivárgásokat. A helyszínek Svédország és Dánia kizárólagos gazdasági övezetében történtek. A dán hatóságok egyelőre nem adtak információt a vizsgálat dániai területen folyó részének eredményéről.

Az azóta már megállított svéd szivárgást mutató felvétel – Fotó: ImageSat International (ISI) / AFP
Az azóta már megállított svéd szivárgást mutató felvétel – Fotó: ImageSat International (ISI) / AFP

Az EU már a szeptember végi szivárgások után szabotázsakcióról beszélt, és határozott választ ígért, de hivatalosan nem neveztek meg felelőst. Bár irracionálisnak tűnik, többen mondják: Moszkva szándékosan robbanthatta fel a saját gázvezetékét. Az orosz vezetés viszont arra utalt, hogy szerintük az Egyesült Államok állhat az egész mögött. A helyzetről itt írtunk részletesebben>>>

Oroszország csütörtökön jelezte, hogy diplomáciai csatornákon keresztül értesítették, hogy nem vehet részt a vizsgálatban. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint nem lehet objektív vizsgálatot végezni a részvételük nélkül. Morgan Johansson svéd igazságügyi miniszter szerdán hangsúlyozta, hogy nem teszik lehetővé az orosz részvételt a svéd területen folyó nyomozásban. Jeppe Kofod dán külügyminiszter pedig azt mondta: a dán külügyi tárca nem hozott ilyen döntést, de a vizsgálatért nem a minisztérium, hanem a dán, a német és a svéd rendőrség vezette munkacsoport a felelős.

A vezetékrendszerek Oroszországot és Németországot kötik össze a Balti-tenger alatt. Mindkét vezetékpár üzemen kívül van: az Északi Áramlat 1 azért, mert az oroszok augusztusban leállította a földgázszállítást, az Északi Áramlat 2 pedig azért, mert a német vezetés Oroszország Ukrajna elleni támadása miatt februárban leállította a rendszer üzembe helyezési eljárását. (Reuters, MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!