Egy neves orosz közgazdász szerint az Oroszország elleni szankciók működnek

2022. szeptember 23. – 09:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szergej Gurijev, a franciaországi emigrációban élő neves orosz közgazdászprofesszor szerint szemben azzal, amit az orosz propaganda és többek között a magyar kormánymédia is állít, a szankciók működnek. A szakember a Budapest Fórum miatt látogatott Magyarországra, a Népszava beszélgetett vele.

Szergej Gurijev egy háborúellenes tüntetésen Párizsban 2022. június 12-én Fotó: Maxim Korotchenko / Hans Lucas / AFP
Szergej Gurijev egy háborúellenes tüntetésen Párizsban 2022. június 12-én Fotó: Maxim Korotchenko / Hans Lucas / AFP

„A magyar kormány, Putyin néhány más barátjához hasonlóan, azt állítja, hogy a szankciók nem működnek, azok többet ártanak Európának, mint Oroszországnak. Ez természetesen nem igaz” – fogalmazott.

Szerinte az orosz gazdaság növekedésére vonatkozó háború előtti előrejelzések és a mostani becslések összehasonlításából világosan látszódik, hogy óriási hatásuk van a szankcióknak.

„A szankciók működnek és még jobban fognak működni decemberben, amikor az uniós olajembargó érvénybe lép” – mondta. Szerinte súlyos csapás lenne Putyinnak, aki már most forráshiánnyal küzd és halmozza a költségvetési deficitet, ha a már decemberre bejelentett szankciókat kiegészítenék egy energiaár-plafonnal is, amiről a G7-ek és az EU tárgyalnak. „Az EU-nak eközben egységesnek kell maradnia és támogatnia azokat a háztartásokat, amelyek a magas olaj- és üzemanyagárak következtében hátrányt szenvednek” – tette hozzá.

A szakember szerint az orosz statisztikai hivatal, a Roszstat (ami eddig nem annyira rossz visszajelzéseket adott az orosz gazdasági helyzetről) számításai nem annyira megbízhatóak, az adatok egy része ugyanis nem teljesen következetes, sok adatot pedig egyszerűen titkosítottak, államtitoknak minősülnek.

Arról, hogy pontosan miért működnek az Oroszországra kivetett szankciók, ebben a részletes elemzésben írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!