Az IT-dolgozókat nem, de a nemzetiségieket nagyon lelkesen sorozza az orosz hadsereg

2022. szeptember 23. – 19:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az informatikai- a pénzügyi- és távközlési szektorban, valamint a médiában dolgozókat sem sorozzák be az orosz hadseregbe, miután szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök részleges mozgósítást rendelt el az országban. Bár az erről szóló rendelet egy része nem nyilvános, az azóta eltelt két napban elég sok hír napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy pontosan kiknek is kell majd bevonulniuk.

Bár ezt konkrét számokkal és statisztikákkal nem lehet még bizonyítani, egymástól független források sokasága állítja: a mozgósítás sokkal jobban érinti az orosz vidéket, mint a városokat. A legtöbb férfit a nemzetiségiek közül toborozzák, míg a moszkvaiakat és szentpéterváriakat kímélik a leginkább. A 444 hosszú cikkben számolt be a sorozás anomáliáiról, de az erről szóló legtöbb forrást most még nem lehet ellenőrizni.

Nyilvános ugyanakkor azoknak a csoportoknak a listája, amelyekből nem lehet toborozni. Ezek pedig:

  • az IT-dolgozók,
  • a bankok alkalmazottai és a pénzügyi rendszerben dolgozók,
  • a mobilszolgáltatók munkatársai,
  • és az újságírók, akik alatt ma leginkább a propagandistákat értik Oroszországban, a független újságokat ugyanis vagy bezárták, vagy külföldre űzték.

A szerdán bejelentett sorozással kapcsolatban számos kérdés felmerült, amelyekre csak a következő napokban kaphatunk választ. Ezek közül az egyik, hogy az orosz hadseregnek valószínűleg se felszerelése, se kiképzési kapacitása, se tiszti és altiszti állománya nincsen 300 ezer ember hadba állításához. Ezt Rácz András Oroszország-szakértő elemezte hosszan a Telexen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!