Rácz András az ukrajnai „népszavazásokról”: Moszkva legfelső szintjén eldöntött, hirtelen fordulatról lehet szó

2022. szeptember 20. – 19:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rácz András Oroszország-szakértő, a Német Külpolitikai Társaság munkatársa szerint az Ukrajna megszállt területein bejelentett „népszavazási” kezdeményezések abba az irányba mutatnak, hogy Oroszország arra készül, hogy a villámgyorsan lezavart „népszavazásokra” hivatkozva magához csatolja Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja megye megszállt területeit.

Rácz megjegyzi, hogy bár az orosz jogrendszeren kívül senki sem fogja legitimnek tekinteni ezeket a szavazásokat, Moszkvának lehetőséget ad arra, hogy a területeket sajátjaként kezelje.

  • Ebből adódóan akár sorkatonákat is bevethetnének itt (sorkatonákat alapesetben tilos külföldre vezényelni, de a „népszavazások” után ez már nem lesz külföld);
  • Mivel Moszkva szerint innentől kezdve már orosz területekről lesz szó, így az orosz területek védelmére hivatkozva el lehet rendelni részleges vagy teljes mozgósítást;
  • Emellett a hatályos stratégiai dokumentumok nyilvános része szerint az orosz területeket érő hagyományos támadás esetén lehetőség van nukleáris fegyver bevetésére is, ha az adott támadás „Oroszországot létében fenyegeti”;

Rácz szerint elsőre ezek a lehetőségek látszanak megnyílni Oroszország előtt a „népszavazások” után, ha ezeket valóban annexió követi. Hozzátette: „néhány nappal ezelőtt is olyan hírek érkeztek a szeparatisták oldaláról, hogy egyelőre elhalasztották a népszavazásokat bizonytalan időre, vagyis itt valami nagyon váratlan, Moszkva legfelső szintjén eldöntött, hirtelen fordulatról lehet szó” – írta Facebook-bejegyzésében.

A szakértő szerint az a forgatókönyv is elképzelhető, hogy a szavazásokat nem követi gyors annexió, hanem nyitva hagyják a későbbi annexió lehetőségét, növelve a feszültséget. „Ebben az esetben a sorállományú haderő ukrajnai bevetése sem válna lehetségessé addig, amíg ezek a területek orosz jog szerint nem válnak az Oroszországi Föderáció részévé” – tette hozzá.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!