Brit hírszerzés: Az orosz haderő arra kényszerül, hogy a védekező akciókat helyezze előtérbe

2022. szeptember 12. – 08:45

Másolás

Vágólapra másolva

A brit védelmi minisztérium legfrissebb jelentése szerint a gyors ukrán sikerek jelentős hatással vannak Oroszország általános hadműveleti tervére. „Az orosz haderő nagy valószínűséggel arra kényszerül, hogy a vészhelyzeti védekező akciókat helyezze előtérbe” – írják.

A jelentés szerint Oroszország elrendelte csapatai kivonását a harkivi régió teljes területéről, valamint az Oszkil folyótól nyugatra eső részekről. „Elszigetelt ellenállási zónák maradtak ebben a szektorban” – áll a jelentésben. Hozzáteszik, hogy Ukrajna szerda óta több mint kétezer négyzetkilométernyi területet foglalt vissza.

Eközben délen, Herszon közelében Oroszország valószínűleg azzal küzd, hogy a Dnyeper folyón át elegendő utánpótlást juttassanak el a frontvonalhoz. Több mint két hete egy pontonhidat kezdtek építeni a folyón, de ez még félkész állapotban van. A brit hírszerzés szerint az ukrán tüzérség valószínűleg olyan gyakran találja el a Dnyeper átkelőhelyeit, hogy Oroszország nem tudja elvégezni a sérült közúti hidak javítását.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!