Huszonegy éve történt az Egyesült Államok legsúlyosabb terrortámadása

2022. szeptember 11. – 09:58

frissítve

Huszonegy éve történt az Egyesült Államok legsúlyosabb terrortámadása
Két fénycsóva nyúlik az égbe a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadás áldozatainak emlékére New Yorkban. – Fotó: Will Oliver / MTI / EPA

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonegy évvel ezelőtt rázta meg az egész világot 2001. szeptember 11-i terrortámadások eseménysorozata. A 2977 halálos áldozatot követelő terrortámadásban géprablók térítettek el négy járatot, amiből kettő Világkereskedelmi Központ (World Trade Center, WTC) tornyaiba csapódott, a harmadik gépet a Pentagon épületébe vezették, még a negyediket sikerült visszafoglalniuk az utasoknak, így az egy mezőn csapódott a földbe – az eredeti célpont vélhetően a Capitolium vagy a Fehér Ház épülete lehetett.

A szeptemberi 11-i terrortámadások huszonegyedik évfordulójáról többen is megemlékeztek. Novák Katalin, köztársasági elnök azt írta közösségi oldalain, hogy a támadással „véget ért a béke és a nyugalom korszaka, a világ megváltozott.” Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége azt kéri, hogy tisztelegve az áldozatok és a segítségnyújtók előtt csatlakozzanak hozzájuk egy perces néma csenddel, magyar idő szerint 14:46-kor (magyar idő szerint ekkor csapódott be az első repülőgép a World Trade Centerbe).

Az ikertornyaiba belecsapódó repülőkről, az égő épületekről, a felfoghatatlan tragédiát túlélő emberekről és a mentésben küzdő tűzoltókról készült képek és videók beleégtek a történelembe. Sokan gondolták azt, hogy az események után már semmi nem lesz olyan, mint régen volt, elsőre nem lehetett tudni, hogy mi lesz így a repüléssel, a biztosítási piaccal, a dollárral és a tőzsdékkel. A terrortámadás valóban mindent átalakított, azonban gazdaságban másfél év alatt „kiárazódott” az esemény. 9/11 a modern összeesküvés-elméleteknek is egy egészen új korszakát nyitotta meg: az izraeli ügynököktől, egészen a hologrammal álcázott rakétákig.

Arra pedig vélhetően mindenki emlékszik, hogy mit is csinált szeptember 11-én. Azt, hogy mi maradt az akkor 6-16 éves magyar gyereknek az eseménysorozatból, a húszéves évfordulón többen is elmesélték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!