Szeptember 11. és a modern összeesküvés-elméletek ősrobbanása

A szeptember 11-e rengeteg történelmi mérföldkövet pakolt az épphogy csak elkezdődő XXI. század útjába. A mérföldkövek közül néhány ma is szembetűnő, mint például a grandiózus terrortámadás indokával/ürügyével indított háborúk generálta káosz Afganisztánban és Irakban, de vannak olyan mérföldkövek, melyek mára csaknem teljesen kikoptak a kollektív emlékezetből. Ilyenek például a terrortámadás után szárba szökkenő összeesküvés-elméletek, melyek „kérdésfelvetései” (már amennyiben úgy gondoljuk, hogy a konteók valóban kérdéseket vetnek fel, és nem egy előfeltevést próbálnak kérdőjelekkel álcázni) a kezdeti óriási spekulációs hullám után, mára – leszámítva az Egyesült Államokat – teljesen érdektelenné váltak. Azonban mégis érdemes előkotorni őket az internet mélyéről, ha más nem, azért, mert felbukkanásukkal óriási hatást gyakoroltak az újgenerációs konteókra, mint a QAnon vagy az oltásellenes elméletek.

A szeptember 11-e „valódi” történelméről, a terrortámadás „valódi” összefüggéseiről szóló konteók használták ki elsőként az Internet jelentette előnyöket, a gyors és ingyenes terjesztést, a fórumok és chatszobák közösségszervező erejét, az egyszerűen összerakható infotainment-videókkal elérhető tömegeket (a „Loose Change” című 2005-ös amatőr leleplező-videót több mint százmillióan nézték meg). Ahogy az amerikai „igazságkereső” („truther”) mozgalmakat kutató Garrett Graff megállapította,

A szeptember 11-ről szóló összeesküvés-elméletek pont akkor jelentek meg, amikor a közösségi média és a YouTube lehetővé tette ezen elméletek színes-szagos, nagyon meggyőző formában történő megjelenítését és korlátlan terjesztését.

Az izraeli ügynököktől a hologrammal álcázott rakétákig

Az Egyesült Államok területét nem 2001 szeptember 11-én érte először támadás, de ahogy az 1941-es, meglepetésszerű Pearl Harbor-i japán légicsapásnál, úgy húsz évvel ezelőtt is sokkolta a közvéleményt, hogyan engedhetett meg egy ilyen pimasz arculcsapást az óriási hírszerzési és védelmi apparátussal dolgozó Egyesült Államok. A tényt, hogy a hírszerzés vagy az FBI csődöt mondott a terroristák kiszűrésénél, sok ember egyszerűen nem tudta feldolgozni. Evan Laine és Raju Parakkal elmélete szerint a traumára sok ember a rendszer hibáinak keresése és orvoslása helyett „Ez egyszerűen nem történhetett meg!” felkiáltással elkezdte átírni a támadás narratíváját, és a valódi felelősök helyett elkezdte keresni a „valódi” felelősöket.

Így azután nem csoda, ha a terrortámadásnak nincs olyan apró részlete, amit valaki ne vont volna kétségbe az elmúlt húsz évben (a szeptember 11-gyel foglalkozó összeesküvés-elméletek iparággá válásának ékes bizonyítéka, hogy idén már 17. alkalommal rendezik meg a kaliforniai Oaklandben a terrortámadás titkait „leleplező” filmek fesztiválját, ma már természetesen nem kevés Covid- és oltásszkeptikus tartalommal felturbózva).

A konteókat alapvetően két nagy csoportra lehet osztani:

1. azok az elméletek, melyek a terrortámadás eseményeinek boncolgatására koncentálnak
2. azok az elméletek, melyek a terrortámadás valódi elkövetőire és megrendelőire koncentrálnak

Kezdjük az első csoporttal. Itt ugye szemtanúk ezrei és videofelvételek segítségével rekonstruált, szakértők által elemzett történésekről van szó. Azonban közvetlenül a támadások után az első sajtóbeszámolók számos pontatlanságot és tévedést tartalmaztak (például már akkor bejelentették a World Trade Center melletti 7-es épület összeomlását, amikor az még csak lángolt, a United Airlines 93-as járatát pedig egy tudósító összekeverte egy másik géppel, és beszámolt a sikeres landolásáról), számos konteó pedig ezekbe – a rendkívüli események tudósításánál óhatatlanul előforduló – hibákba kapaszkodik bele.

Szeptember 11-e talán leghírhedtebb összeesküvés-elmélete szerint a World Trade Center tornyai nem omolhattak össze csupán a repülők becsapódásai miatt, hanem irányított robbantás történhetett (egy meredekebb elmélet szerint hologrammal repülőknek álcázott cirkálórakéták találták el). Ennek a tézisnek az a központi érve, hogy a repülőket hajtó kerozin nem ég olyan hőfokkal, hogy az meg tudná olvasztani a felhőkarcolók acélszerkezetét (kísérletek bizonyítják, hogy de igen, meg tudja, ráadásul az acélszerkezet már bőven az olvadáspont előtt megroggyan). A Pentagonra zuhanó Boeing 757 sem úszta meg: egyes konteók felfedezték, hogy a hadügyminisztérium washingtoni épületén ütött hasadék nem egyezik meg a repülő alakjával, és a kormányzat valójában egy rakétatámadást akar eltussolni. A Capitolium épülete felé tartó United Airlines 93-as járatáról a roncsok szétszóródásából pedig egyesek azt olvasták ki, hogy a gép nem a gépeltérítőkkel harcba szálló utasok hősiessége miatt zuhant le még azelőtt, hogy elérhette volna az amerikai törvényhozás épületét, hanem azért, mert egy amerikai vadászgép lelőtte.

A „valójában nem is X vagy Y történt” elméletek egy része nem megy tovább a leleplezésnél, vagy pedig valamilyen kormányzati összeesküvésre történő homályos utalgatásnál. De rengeteg elmélet szakosodott arra, hogy „valójában” kik és miért követhették el a támadásokat és hogyan titkolták el ezek a titkos háttérszereplők a valóságot. Lássunk néhányat:

• az amerikai kormányzat, mely szándékosan átengedte az eltérített utasszállítókat, és csak két, fegyver nélküli vadászgépet tudott az eltérített gépek keresésére küldeni (a gépínség egyébként nem kamu, a Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság, a NORAD két hadgyakorlatot is pont szeptember 11-re időzített, így kevés volt a bevethető gép). De egyesek szerint legfelsőbb szinten adtak zöld utat az országba beszivárgó terroristáknak, akiket amúgy már az útlevélvizsgálatnál simán ki lehetett volna szűrni. Mások úgy vélték, amerikai ügynökök hajtották végre rakétacsapást, vagy helyezték el a robbanóanyagot a World Trade Center épületeiben. A lényeg az, hogy az USA kormányzata, a kormányzatot mozgató olaj- és fegyverlobbi, netán a republikánus párt neokonzervatív klikkje ki akart provokálni egy háborút a Közel-Keleten, hogy ennek hasznát szépen lefölözze. Ez az elmélet mindig is népszerűnek számított, különösen 2003, a koholt indokokkal megindított második iraki háború után
• a szaúdi kormányzat. Az olajmonarchiát nehéz megkerülni a történetben, ugyanis a 19 géprabló közül 15 szaúdi állampolgár volt (Oszama bín Láden pedig egy gazdag szaúdi család fekete báránya), a rijádi kormányzat pedig a terrortámadást követő hónapokban nagy erőfeszítéseket tett ennek a ténynek az eltitkolására. A gyanút elmélyítette, hogy hónapokon, éveken keresztül nem volt teljesen tisztázott a gépeltérítők személyazonossága. A kavarodás leginkább a névazonosságok, a terroristák által felhasznált lopott útlevelek alapján történt téves azonosítások, illetve az arab nevek pontatlan angol átírásának volt köszönhető. Persze nehéz olyan szaúdi állam- vagy dinasztikus érdeket előrángatni, melynek kedvéért Rijád a jól működő washingtoni lobbihálózat helyett egy kiadós terrortámadáshoz nyúlna, így elsősorban egyes szaúdi milliárdosok fanatikus Amerika-gyűlöletével szokás magyarázni a szaúdi érintettséget.
• Izrael és a Z.S.I.D.Ó.K. Minden, magára valamit adó összeesküvésben szerepelnie kell néhány zsidó főkolomposnak, nyilván szeptember 11-ről is sokaknak eszébe jutottak a zsidók és/vagy a legendás diverzáns akciókkal büszkélkedő Izrael, melynek nyilván eminens érdeke fűződik minden olyan közel-keleti háborúhoz, amit nem neki kell megvívnia. A legelterjedtebb konteó egy, a Hezbollah libanoni tévécsatornája által fabrikált álhírből kelt önálló életre, és úgy szól, hogy a World Trade Centerben dolgozó négyezer zsidót előre értesítették a terrortámadásról, így ők aznap (amellett, hogy fegyelmezetten elhallgatták a figyelmeztetést kollégáik elől) egytől egyig otthon maradtak. Ez az összeesküvés-elmélet annyira népszerűvé vált, hogy az amerikai hatóságok a cáfolat kedvéért külön összeszámolták a zsidó áldozatokat. Így aztán kiderült, nem kevesebb mint 400 zsidó vesztette életét, köztük öt izraeli állampolgár. Izrael érintettsége egyébként egy hajmeresztő eset miatt is szóba került: az FBI néhány órával az ikertornyok elleni terrortámadás után letartóztatott öt izraelit, akik egy lakásból videózták a romokat, és láthatóan igen jól mulattak a tragédián. Néhány hónappal később kiderült, hogy közülük ketten a Moszad kémei voltak, de pont iszlamista terrorszervezetek donorai után nyomoztak. A társaság véletlenül vált szemtanúvá, viselkedésüket pedig bunkóságukkal magyarázták (ez az érv konkrétan elhangzott). Az eset miatt az amerikai titkosszolgálatok komolyan vizsgálni is kezdték szövetségesük esetleges érintettségét, ami azzal az eredménnyel járt, hogy egy csomó, az amerikai elit soraiba beépült izraeli hírszerzőt sikerült leleplezni.
• Biztosítótársaságok és brókerek. Részben a robbantás-elmélettel párhuzamosan merült fel, hogy gigantikus biztosítási csalás áldozata lett az összesen 7,1 milliárd dollárra biztosított épületegyüttes. Mások az American Airlines és a United Airlines terrortámadást megelőző gyanús részvényeladásaira mutogattak, megint mások pedig egyes hadiipari cégek részvényei iránt megugró érdeklődést tartottak gyanúsnak. Azonban ahogy arról írtunk, a piac törvényeit is felülírta szeptember 11., mivel sok szereplő empatikus húzásokkal igyekezett mérsékelni a kataklizmát.

Voltak, akik irigykedtek az al-Káidára

Az Egyesült Államok a Kennedy-gyilkosságról több homályos megállapítást is megfogalmazó Warren-jelentéssel egyszer már megégette magát, így a terrortámadást feltáró kongresszusi bizottság nem akart elvarratlan szálakat hagyni, és 2004-es jelentésében nagy hangsúlyt fektetett az ekkor már igencsak elterjedt összeesküvés-elméletek tételes cáfolatának, és minden felmerülő gyanús körülménynek, tényezőnek alaposan utánajártak. Az empirikusan cáfolható összeesküvés-elméleteket – például az ikertornyok összeomlásának okairól – pedig szeptember 11-e után rengeteg kísérlettel meggyőzően cáfolták is.

Azonban a mögöttes szándékokat nem lehet laboratóriumban reprodukálni. Oszama bín-Láden szeptember 17-én még tagadta a felelősségét, és még decemberben is meglehetősen kétértelműen nyilatkozott arról, hogy tudott-e egyáltalán a terrortámadás tervéről (nyíltan csak 2007-ben ismerte el felelősségét). Azaz miközben az egész világ szomjazta a bizonyosságot, kevés volt a konkrétum, így elkerülhetetlenné vált, hogy a rengeteg hézagot spekulációkkal tömjék be.

A 2001 utáni években megdöbbentően sok nemzetközi vezető értekezett arról, hogy valójában kinek is állhatott érdekében a terrortámadás, és sokan indirekt bizonyítékként mutogattak az Egyesült Államok elhíresült titkosszolgálati húzásaira : például az egészen elképesztő Irán-Contra-botrányra (amikor a CIA az ellenséges Iránnak csempészett fegyvereket, hogy a profitot azután tömeggyilkos nicaraguai milíciákra költhesse), vagy az 1962-ben kidolgozott (és soha meg nem valósított) Operation Northwood fedőnevű tervre, mely amerikai városok ellen megrendezett terrortámadásokkal akart ürügyet teremteni a Castro-rezsim elleni intervencióra.

Szeptember 11-e azért is számított igazi globális spekulációs ősrobbanásnak, mert miközben manapság a konteós gondolkodásmódot elsősorban a szélsőjobboldal specifikumának szokás tartani, addig szeptember 11 egyszerre indította be a bal és a jobboldal fantáziáját. Amikor például 2016-ban a YouGov rákérdezett Hillary Clinton és Donald Trump szimpatizánsainál arra, hogy kit tartanak a terrortámadás valódi felelősének, akkor a demokrata elnökjelölt támogatóinak 17 százaléka, míg a konteókkal évek óta kacérkodó republikánus elnökjelölt támogatóinak 15 százaléka állította, hogy az amerikai kormányzat keze valamilyen szinten benne volt szeptember 11-ben.

A felmérések amúgy általában azt mutatják, hogy a legelborultabb forgatókönyvek elutasítottsága négyötöd körül mozog, egyedül az amerikai kormányzat valamilyen szintű érintettségében hisznek meglehetősen sokan – egyes kutatások szerint az amerikaiak csaknem fele ért egyet azzal, hogy „valamit eltitkolnak előlünk”.

Ez az alapérzület nemzetközi szinten is mérhető: a Maryland Egyetem eltérő fejlettségű és elhelyezkedésű országokból merítő, 16 ezer emberre kiterjedő 2008-as felméréséből kiderült, hogy a 17 vizsgált országból csak 9-ben vannak többségben azok, akik szerint tényleg az al-Káida követte el a terrortámadásokat.

Az összeesküvés-gyártás sajátos szereplője volt Irán és libanoni kliens-terrorszervezete, a Hezbollah (melynek nevéhez fűződik a már említett „a zsidóknak előre szóltak” konteo).

Iránt nem csak a szokásos Izrael-ellenes propagandacélok vezérelték, hanem az irigység is.

Ugyanis – ahogy azt az al-Káida angol nyelvű kiadványa, az Inspire jogosan vetette Teherán szemére –, Irán nem volt hajlandó elismerni, hogy a gyűlölt szunniták ökle képes volt olyan csapást mérni az Egyesült Államokra, ami mellett eltörpült a síita terrorszervezetek több évtizedes összteljesítménye, beleértve az 1983-as beirúti terrortámadást. Más kérdés, hogy a szintén a szeptember 11-ből kinőtt iraki intervencióból azután Irán és a Hezbollah profitálta a legtöbbet, miközben az al-Káida Afganisztánban eljelentéktelenedett, külföldi tagszervezetei önállóvá váltak, a Nyugatot alapjaiban megrázó globális dzsihád ideája pedig – a szintén al-Káida-ivadék Iszlám Állam néhány évvel ezelőtti felívelése ellenére – alapvetően megrekedt az alacsony intenzitású gerillaháborúk szintjén.