Hét dolog, amivel II. Erzsébet hathatott a női szerepek változására

Legfontosabb

2022. szeptember 11. – 16:21

Hét dolog, amivel II. Erzsébet hathatott a női szerepek változására
II. Erzsébet az 1992-es Royal Windsor Horse Show-ra érkezik Land Roverével – Fotó: Anwar Hussein / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A királynő 70 éves uralkodása alatt csak ritkán merült fel témaként nőiségének szerepe, hatása, de finom jelzésekkel azért mindig utalt arra, hogy mit gondol a világról. Noha A korona című Netflix-sorozatban őt megformáló Olivia Colman dedikáltan feministaként írta le II. Erzsébetet, a királynő sosem állított ilyet magáról, és valóban, sokkal inkább volt ő a Windsor-ház matriarchája. A csütörtökön 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet uralkodása alatt az utolsó pillanatig védte magánszféráját a nyilvánosság elől, csupán jelzésértékű megnyilvánulásai árulkodtak arról, hogyan tekint saját szerepére – attól függetlenül, hogy nő-e vagy sem. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.

1. Még hercegnő volt, amikor teherautót vezetett a háborúban

Erzsébet mindössze 13 éves, és még csak hercegnő volt akkor, amikor 1939-ben kitört a II. világháború, így testvérével, Margittal el kellett hagyniuk az otthonukat, és a windsori kastélyba kellett utazniuk, hogy meneküljenek a bombázás elől. A kormány ezrével evakuálta a gyerekeket bel- és külföldre egyaránt, hogy védjék őket – hogy együttérzéséről biztosítsa őket, a még gyermek Erzsébet 1940-ben a BBC Children's Hour című műsorában azt üzente: testvérével nagyon együttéreznek velük ebben a helyzetben, amikor elszakították őket a szüleiktől. „Tudjuk, milyen élmény távol lenni azoktól, akiket a leginkább szerettek. Nektek, akik most új körülmények között éltek, üzenjük: együttérzünk veletek, és egyúttal szeretnénk köszönetet mondani azoknak a kedves embereknek, akik az otthonaikba fogadtak benneteket az országukban.”

Később, miután betöltötte 18. életévét, maga is részt vett a háborúban: csatlakozott a Női Kisegítő Területi Szolgálathoz, ahol teherautósofőr volt, majd parancsnokká is előléptették. 1945-től szerelőnek is tanult.

2. Nem vette fel a férje nevét, de azt sem engedte, hogy a neme téma legyen

II. Erzsébet nem hagyta, hogy bárki megkérdőjelezze, nőként képes-e uralkodni. Senkitől sem tűrte az ostobaságot, de a legfontosabb talán az, hogy soha nem engedte, hogy téma legyen az, hogy ő egy női uralkodó. 1952-es trónra lépésekor ez már önmagában is erős jelzés volt nem sokkal a II. világháború után, amikor a nők éppen elkezdtek visszatérni a munka világába.

Míg elődei, I. Erzsébet vagy Viktória királynő tettek utalásokat női szerepekre, II. Erzsébet teljesen semleges maradt a témában. Sosem tett olyan kijelentéseket, mint például Viktória, hogy „a feministákat jól meg kellene korbácsolni”, trónra lépésekor egyszerűen csak nem vette fel a férje nevét.

Fotó: CENTRAL PRESS PHOTO LTD / AFP
Fotó: CENTRAL PRESS PHOTO LTD / AFP

Fülöp herceg jellegzetes szarkazmusával meg is jegyezte, hogy „én vagyok az egyetlen férfi ebben az országban, akinek nem engedték meg, hogy a nevét a saját gyermekeinek adja”, arra utalva, hogy a királynő és vele együtt az egész uralkodóház Windsor maradt. Erzsébet királynő ebből nem csinált ügyet, férje rangjának megfelelően nem mellette, hanem enyhén mögötte követte a nyilvános séták alkalmával. Tette mindezt úgy, hogy 1952-es megkoronázásakor egy férfiközpontú világba lépett be.

3. Iskolába íratta a gyerekeit

Nemcsak a nevének megtartásával jelezte a II. világháború után éledező, férfiközpontú Brit Nemzetközösségnek, Európának és a világnak, hogy mit gondol a nők társadalmi szerepéről, de azzal is, hogy az anyakirálynő kifejezett tiltakozása ellenére is iskolába íratta a gyerekeit, köztük lányát, Anna hercegnőt is. Erzsébet maga és testvére, Margit köztudottan otthon tanultak nevelőnőjüktől, Marion Crawford „Crawfie”-tól, aki történelmet, irodalmat, franciát, angolt és zenét tanított nekik. Kislánykorában tudatosan készítették fel az uralkodással járó feladatokra, amelyek során jól kamatoztatta például a franciatudását is. Saját gyerekeinek, és köztük lányának iskoláztatásával a lányok oktatását is ösztönözhette valamennyire.

4. Maga fuvarozta a szaúdi koronaherceget

24 éve már annak az esetnek, amit a legtöbb külföldi lap előszeretettel emlegetett fel most II. Erzsébet halálakor. A királynő a Balmoral kastélyban látta vendégül az eset idején, 1998-ban Nagy-Britanniában időző szaúdi koronaherceget, majd ebéd után felajánlotta neki, hogy megmutatja neki a birtokot. Abdullah koronaherceg el is fogadta a meghívást, de arra nem számított, hogy a királynő vezet majd. Ez márpedig Abdullah herceget kifejezetten rosszul érintette, országában ugyanis tilos volt autót vezetni a nőknek. Az esetről Sir Sherard Cowper-Coles, Nagy-Britannia akkori szaúd-arábiai nagykövete azt írta 2012-es memoárjában, hogy a szaúdi herceg tolmácsán át kérte az út közben egyfolytában beszélő királynőt: lassítson, és koncentráljon az útra.

A női vezetőket még ma is gyakrabban éri bírálat az utakon, mint a férfiakat, II. Erzsébet már addigra is sokat vezetett, gyakran vitte a gyerekeit is, férjével, Fülöp edinburgh-i herceggel közös szenvedélyük volt az autóvezetés. Igaz, a királynőnek ehhez jogosítványra nem volt szüksége, uralkodóként nem kötelezték rá. II. Erzsébet három éve, Fülöp herceg autóbalesete után hagyott csak fel végleg a vezetéssel.

5. Vezetőként határozott és szigorú volt

Ha szükséges volt a büntetés és a cég (Nagy-Britannia) érdeke úgy kívánta, a saját családjával sem kivételezett: a válás után megfosztotta az „ő királyi fensége” megszólítástól korábbi menyét, Sarah Margaret Fergusont, fia, András yorki herceg volt feleségét. Utóbbitól egyébként szintén megvonta a királyi családban betöltött pozícióját és a katonai múltjából eredő titulusait is azután, hogy szexuális visszaéléssel gyanúsították meg. Nem jár neki már az „ő királyi fensége” megnevezés sem, és a királyi családot sem képviselheti. András herceg ügyében végül peren kívüli megállapodás született.

András herceg 2017-ben még a 9/12 Királyi Lándzsás ezred főparancsnokaként vett részt a királynővel egy Endurance versenyen a Windsor Great Parkban – Fotó: Max Mumby / indigo / Getty Images
András herceg 2017-ben még a 9/12 Királyi Lándzsás ezred főparancsnokaként vett részt a királynővel egy Endurance versenyen a Windsor Great Parkban – Fotó: Max Mumby / indigo / Getty Images

6. Megváltoztatta az öröklési rendet

2013-ban királyi jóváhagyást adott a koronaöröklési törvényhez (The Crown Act), amely most már nem tesz különbséget a fiúk és a lányok között, vagyis a mindenkori brit uralkodó fiai és lányai egyenlő jogokkal rendelkeznek a trónra, és a királyi fiúk többé nem élveztek elsőbbséget idősebb testvéreikkel szemben.

7. Megváltoztatta a válást

Az anglikán egyház fejeként Erzsébet 2002-ben engedélyezte, hogy az elváltaknak is lehessen templomi esküvője, és ezzel egy hosszú éveken át tartó vitát zárt le. Érdekes, hogy ezt ilyen sokáig húzta, ugyanis négy gyermeke közül háromnak tönkrement a házassága, és többek között emiatt nevezte 1992-t „annus horribilisnek”. Mindenesetre a válásról szóló törvény megváltoztatásával elsősorban azok nők jártak jól, akik bántalmazó házasságaikból nem tudtak vagy nem mertek szabadulni.



Biztosan sokan fogják még elemezni azt, hogy ténylegesen mennyire befolyásolta a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet a nők társadalmi szerepének változását az elmúlt hetven évben, mindenesetre egy brit felmérés válaszadói szerint ő volt az elmúlt száz év női példaképe.

(Felhasznált források: The Guardian, Time, Stylist.co.uk, Newsweek, The National WW2 Museum, Yahoo Life, Telegraph)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!