Megérkezett India saját fejlesztésű repülőgép-hordozója, az INS Vikrant

Nagy nap virradt pénteken Indiára: hivatalosan is szolgálatba állt az INS Vikrant, India első saját fejlesztésű repülőgép-hordozója. Az India dél-nyugati sarkán lévő Kerala államban tartott átadóünnepségen Narendra Modi miniszterelnök azt mondta:

„Az INS Vikrant új önbizalommal tölti el Indiát.”

Ezzel ugyanis India csatlakozott az önállóan repülőgép-hordozót gyártani képes országokhoz, akik nincsenek sokan, eddig csak az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, az Egyesült Királyság és Franciaország tartozott ebbe a körbe. Sőt, az utóbbi 3 évben csak az Egyesült Államok és Kína haditengerészete avatott fel új repülőgép-hordozót, innen nézve még nagyobb eredmény az INS Vikrant megépítése.

A hajót 2004-ben rendelte meg az Indiai Haditengerészet, és a legnagyobb indiai hajóépítő cég, az állami tulajdonú Cochin szállította le. Az egész projekt kb. 200 milliárd rúpiába, azaz kicsit több mint 1000 milliárd forintba került. A megrendeléskor még azt hitték, ennek a negyedéből is meglesz, a sok csúszás azonban a költségeket is nagyon megdobta, ráadásul várhatóan 2023 közepéig zajlanak majd a hajó harci tesztjei, a végső ráfordítás 250 milliárd rúpia is lehet.

Az INS Vikrant 1700 fős legénységével, 262 méteres hosszával és 45 ezer tonnás vízkiszorításával még csak nem is India legnagyobb repülőgép-hordozója, a jelenleg is szolgálat ban lévő INS Vikramaditya hosszabb, nehezebb és papíron valamivel gyorsabb is, az a hajó azonban elég régi, eredetileg 1987-ben állt szolgálatba a Szovjet Haditengerészet kötelékében Baku néven, aztán 1991-ben – amikor Baku már a független Azerbajdzsán fővárosa volt – Admiral Gorskov névre keresztelték. 1996-ban a Kijev-osztályú repülőgép-hordozót kivonták a szolgálatból és átépítették, 2013-ban vette át az Indiai Haditengerészet.

A INS Vikrant ennél a hajónál lényegesen modernebb, például nem dízelmeghajtású, hanem négy darab General Electric LM2500+ gázturbina hajtja, amik összesen 88 MW teljesítményre képesek, azaz elegendőek lennének egy város ellátásához is. Igaz, az új repülőgép-hordozó 30 légi járművet képes szállítani, míg az INS Vikramaditya 36-ot. Mindkét hajó fedélzetét alapvetően MiG–29K vadászrepülőkre optimalizálták, ezekkel dolgozik ugyanis az Indiai Haditengerészet. Az INS Vikrant hatékonysága ebben jön ki: vadászgépből többet tud szállítani, mint az INS Vikramaditya, hiszen míg az orosz gyártmányú hajón 24 MiG fér el, az indiain akár 26 is. Az INS Vikramaditya fedélzetén tehát csak helikopterből lehet több, nem vadászrepülőből.

A költséghatékonyság érdekében az INS Vikrant úgynevezett STOBAR fel- és leszállási rendszert üzemeltet. A STOBAR angol betűszó, a short take-off but arrested recovery rövidítése. Lényege, hogy a repülőknek rövid nekifutással, saját erőből kell felszállniuk, leszállásnál pedig fékezőkötelek segítik a megállást, nehogy túlfusson a gép a fedélzeten. A STOBAR-rendszer előnye, hogy olcsó, és az üzemeltetéséhez sem kell nagyon sok ember, hátránya viszont, hogy nagyon nehéz, sok üzemanyaggal és/vagy fegyverrel megrakott repülőket nem igazán tud elindítani, ezért az ilyen repülőgép-hordozókról felszálló gépek nem tudnak nagyon sokat repülni. Más hajókon gőzkatapulttal, a legmodernebbeken pedig elektromágneses katapulttal segítik a felszállást, utóbbi azonban veszettül drága, és rengeteg energia kell hozzá. Ilyen rendszer működik például a USS Gerald R. Ford amerikai repülőgép-hordozón vagy a legújabb kínain, a Fucsienen is.

A STOBAR-rendszer leginkább orosz gyártmányú hajókon dívik, például az INS Vikramadityán, és mivel az Indiai Haditengerészet céljainak megfelel, az új hajójukat is ezzel tervezték.

A Vikrant egyébként szanszkrit nyelven bátrat jelent. Lehet valami a bátorsággal meg az indiai repülőgép-hordozókkal, mert Vikramaditya meg azt jelenti, hogy „bátor, mint a Nap”. De a Vikrant mindenek felett azért kapta ezt a nevet, mert az Indiai Haditengerészetnek volt már egy INS Vikrant nevű repülőgép-hordozója. Ezt még a II. világháború idején rendelte meg a Brit Haditengerészet, és HMS Hercules lett volna a neve, de a háború vége miatt félbehagyták az építését. Ezt a félkész hajót vette meg az indiai kormány 1957-ben, és ők rendelték meg az építés befejezését, és végül 1961-re lett kész a repülőgép-hordozó.

Az első INS Vikrant kulcsszerepet kapott az 1971-es indiai–pakisztáni háborúban, hiszen lényegében áttörhetetlenné tette a Kelet-Pakisztán elleni tengeri blokádot. A hajót 1997-ben vonták ki a szolgálatból, utána néhány évig múzeumként volt látogatható.

Az INS Vikrant átadásával ugyan már két repülőgép-hordozója van az Indiai Haditengerészetnek (ami pont dupla annyi, mint amennyivel például az indiainál lényegesen ütőképesebb francia Nemzeti Haditengerészet rendelkezik), az indiai kormányzati és katonai stratégák szerint az országnak még legalább egy ilyen hajóra szüksége van.

Hajtják őket egyrészt a szomszédos Kína gyors haditengerészeti fejlesztései is (a Fucsien repülőgép-hordozó nyári avatóünnepségekor sok indiai tábornokban hűlt meg a vér), másrészt az INS Vikrant azt is megmutatta, mennyire jót tesz a helyi gazdaságnak egy saját repülőgép-hordozó megépítése. Az INS Vikrant alkatrészeinek ugyanis 76 százalékát Indiában állították elő, kb. 500 indiai cég dolgozott be a projektbe.