Putyin elfoglaltságai miatt nem vesz részt Gorbacsov szombati temetésén

2022. szeptember 1. – 14:44

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin nem vesz részt Mihail Gorbacsov néhai szovjet vezető temetésén. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő bejelentésében azzal az orosz elnök sűrű programjával indokolta a búcsúztatástól való távolmaradást, de elárulta, hogy Putyin csütörtök reggel tiszteletét tette a kedden, 91 éves korában meghalt egykori pártfőtitkár nyitott koporsójánál. A tiszteletadásról később hivatalos videót is kiadtak:

Ahogy arról képes portrécikkünkben is írtunk, Vlagyimir Putyin igen ellentmondásosan viszonyult az utolsó szovjet pártfőtitkárhoz: az orosz elnök néhány éve arról beszélt, hogy volt az országban elég peresztrojka, nem kell belőle több, más alkalommal azt rótta fel neki, milyen nagy hibát követett el, amikor nem kényszerítette ki a NATO írásos ígéretét a katonai szövetség keleti bővítéstől való tartózkodásáról (évtizedek óta kering különböző változatban az a történet, miszerint nyugati vezetők 1989 körül többször is ígéretet tettek arra, hogy a NATO nem fog keletre terjeszkedni, a Varsói Szövetség volt tagállamai semleges ütközőzónát képeznek). Gorbacsov halálára a Kreml csak szerdán reagált, a szovjet vezetőt diplomatikusan „a világtörténelemre óriási hatást gyakorló politikus és államférfi”-ként méltatva.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!