Lemondott a japán rendőrfőnök, vállalja a felelősséget Abe Sinzó volt kormányfő haláláért

2022. augusztus 25. – 09:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bejelentette lemondását Nakamura Itaru, a japán rendőrség vezetője, aki azt közölte: vállalja a felelősséget azért, hogy Abe Sinzó volt miniszterelnök júliusban meghalt egy merényletben. Nakamura az eddigi legmagasabb rangú vezető, aki felelősséget vállal a volt kormányfő meggyilkolásának ügyében.

Abét július 8-án a Japán nyugati részén fekvő Narában egy 41 éves férfi lőtte agyon. A volt miniszterelnök éppen választási kampánybeszédet mondott, amikor a támadó hátulról többször rálőtt házilag készített fegyverével. A japán sajtó szerint a narai rendőrfőnök is távozik posztjáról.

Szakértők szerint a biztonsági intézkedések egyértelműen elégtelennek voltak aznap Narában. Úgy vélekednek, hogy a testőrök megmenthették volna Abe életét, ha a merénylő első, elvétett lövése utáni 2,5 másodpercben közbelépnek vagy kimenekítik a politikust a helyszínről. A támadó második lövése sebesítette meg halálosan a korábbi miniszterelnököt – derült ki abból, amit a Reuters hírügynökségnek mondott nyolc biztonsági szakértő, akik átnézték a merénylet felvételeit.

A lemondott rendőrfőnök, Nakamura Itaru sajtótájékoztatója 2022. augusztus 25-én – Fotó: STR / JIJI PRESS / AFP
A lemondott rendőrfőnök, Nakamura Itaru sajtótájékoztatója 2022. augusztus 25-én – Fotó: STR / JIJI PRESS / AFP

Több japán tisztviselő, többek között Kisida Fumio kormányfő is elismerte, hogy a biztonsági intézkedések hiányosak voltak a választási kampányrendezvényen. A japán országos rendőr-főkapitányság korábban úgy nyilatkozott, hogy a gyilkosság abból következett, hogy a rendőrség nem tett eleget kötelességének. Hozzátették, hogy munkacsoportot állítottak fel a biztonsági és védelmi intézkedések felülvizsgálatára és megelőző lépések kidolgozására.

Nyomozati források szerint a merénylő azt mondta, hogy az Abét támogató vallási csoport iránti gyűlöletből cselekedett. Hozzátette, hogy anyja nagy összegeket adományozott a vallási szervezetnek, ami miatt tönkrement.

Abe Sinzó volt Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke, tisztségét először 2006 szeptemberétől 2007 szeptemberéig töltötte be, majd 2012-től 2020-ig volt kormányfő. Abe Sinzóról ebben a cikkben írtunk bővebben.

(MTI, Japan Times)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!