Dennis Rodman most Oroszországba utazna lobbizni a börtönbüntetésre ítélt amerikai kosárlabdázó szabadon engedéséért

2022. augusztus 21. – 17:41

frissítve

Dennis Rodman most Oroszországba utazna lobbizni a börtönbüntetésre ítélt amerikai kosárlabdázó szabadon engedéséért
Dennis Rodman 2022. február 20-án Clevelandben – Fotó: Tim Nwachukwu / Getty Images North America / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Dennis Rodman volt NBA-s kosárlabdázó bejelentette, hogy Oroszországba utazna, hogy közben járjon a kilenc év börtönbüntetésre ítélt Brittney Griner amerikai kosárlabdázó szabadon engedésének érdekében. „Megkaptam az engedélyt, hogy Oroszországba menjek segíteni annak a lánynak” – mondta az NBC Newsnak. Azt is hozzátette, hogy már a héten indulna.

Rodman már korábban felcsapott nem hivatalos diplomatának, amikor többször is Észak-Koreába látogatott, ahol Kim Dzsongun diktátor vendége volt. Rodman a saját szerepének is tulajdonította, hogy összejött Donald Trump akkori amerikai elnök és Kim Dzsongun első, szingapúri találkozója 2018-ban, ami azonban a későbbi kettőhöz hasonlóan nem sok eredményt hozott. Rodman szerint abban is fontos volt a közbenjárása, hogy Kenneth Bae koreai-amerikai misszionárius kiszabadult észak-koreai fogságából.

Rodman most azt mondta, hogy jól ismeri Vlagyimir Putyin orosz elnököt is, akit egy 2014-es moszkvai útja után már dicsért korábban. Az NBC News megkereste a Fehér Házat is, hogy hivatalosan kommentálják Rodman terveit, de egyelőre nem kaptak választ.

Oroszország először augusztus elején erősítette meg hivatalosan, hogy folynak tárgyalások fogolycseréről Washington és Moszkva között, miután az Egyesült Államok ajánlatot tett Griner és Paul Whelan volt tengerészgyalogos szabadon engedéséért.

A 31 éves Grinert hat hónapja, egy héttel az orosz–ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le a Moszkva melletti seremetyjevói nemzetközi repülőtéren, miután hasisolajat tartalmazó, elektromos cigarettához való patronokat találtak a poggyászában. Augusztus 4-én aztán kábítószer-csempészet miatt kilenc év börtönbüntetésre és egymillió rubeles (átszámítva hat és fél millió forint) pénzbírságra ítélték.

Arról, hogy egy éppen zajló orosz–ukrán háború közepén hogyan vált Griner egy geopolitikai játszma sokadik, de mindezidáig talán legnagyobb halnak számító résztvevőjévé, azzal ebben a cikkünkben foglalkoztunk. Azt is körüljártuk, hogy az Egyesült Államok a legismertebb orosz elítéltet, Viktor But fegyverkereskedőt adná át Oroszországnak, cserébe Grinerért és Whelanért.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!