A londoni orosz nagykövetség arról posztolt, hogy az Azov tagjai akasztás általi halált érdemelnének

2022. július 31. – 08:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország londoni nagykövetsége arról írt a Twitterén, hogy az Azov-zászlóalj elfogott tagjai „megalázó halált” érdemelnének. „Az Azov harcosai kivégzést érdemelnek, de nem kivégzőosztag, hanem akasztás általi halált, mert nem valódi katonák. Megalázó halált érdemelnek” – írták. A posztban közzétettek egy videót is, amelyben állításuk szerint egy házaspár mondja el Mariupolból, hogyan lőtték őket az Azov harcosai.

Az Azov 2014-ben alakult, és Mariupol védelmében vitte a főszerepet. Az Azovsztal acélgyárat Mariupol reménytelen helyzetében május 20-ig tartották. Az egység szélsőjobboldali gyökerektől indult, Oroszország előszeretettel hivatkozik rájuk, azt igyekezve bizonyítani, hogy az ukrán vezetés neonáci. A háborúban az Azov Ukrajna számára mostanra az ellenállás szimbólumává vált, és az ukrán vezetés el akarja érni fogságba került tagjainak szabadon engedését. Az Azov-zászlóaljról itt olvashat bővebben.

Az Azovsztal acélműben az ostrom alatt készített képet mutatnak fel egy krakkói tüntetésen 2022. július 3-án – Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Az Azovsztal acélműben az ostrom alatt készített képet mutatnak fel egy krakkói tüntetésen 2022. július 3-án – Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnöke azzal reagált az orosz nagykövetség tweetjére a Telegramon, hogy „Oroszország egy terrorista állam.” Szerinte a 21. században „csak vademberek és terroristák mondhatják diplomáciai szinten, hogy emberek akasztás általi halált érdemelnek a semmiért.”

A londoni orosz nagykövetség posztjának előzménye, hogy Ukrajna azt kérte, hogy az ENSZ és a Vöröskereszt vizsgálhassa ki, ki a felelős több mint 50 ukrán hadifogoly légicsapás okozta haláláért a megszállt területen. Ukrajna és Oroszország egymást vádolja egy fogolytábor megtámadásával. A börtönben fogva tartottak között állítólag az Azov zászlóaljhoz tartozó katonák is voltak. (BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!