Az előző nap történéseiből

2022. július 20. – 08:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ezek voltak a háború 146. napjának legfontosabb történései:

  • Kilenc orosz katona megsérült, közülük több meg is halt a zaporizzsjai atomerőműben történt, közelebbről nem részletezett incidensben, de a reaktorok – bár kissé lecsökkent teljesítménnyel – továbbra is működnek, nukleáris szivárgásnak nincs nyoma.
  • Alig egy hónap kiképzés után küldik a frontra a busás zsolddal toborzott orosz önkénteseket – mondjuk, legtöbbjük már eleve katonaviselt, de emellett is elég rövid az felkészítésre fordított idő.
  • Putyin Teheránba utazik, ahol iráni vezetőkön kívül Erdoğan török elnökkel is találkozni fog.
  • A legnagyobb orosz bank, a Sberbank is szerepel azon az 57 tételes listán, ami az új, EU-s szankció alá vont orosz cégeket és magánszemélyeket sorolja.
  • Magomed Daudov, a csecsen parlament szóvivője kifejtette, hogy a Roszgvardia soraiban harcoló – nagy függetlenséget élvező – csecsen egységek mindenekelőtt az iszlám hit védelmében harcolnak Ukrajnában, és szívük szerint egészen Berlinig mennének ebben a dzsihádban, már ha Putyin meg nem kéri őket, hogy álljanak meg.
  • James G. Stavridis az amerikai haditengerészet nyugalmazott admirálisa, a NATO szövetséges erőinek volt főparancsnoka szerint a háború négy-hat hónap múlva ugyanolyan befagyott konfliktussá kezd válni, mint az 50-es években a koreai háború, aminek technikailag máig sincs vége, csak fegyverszünetet kötöttek a felek, és egy demilitarizált övezetet húztak fel a két ország határára.

A teljes keddi hírfolyamunkat itt pörgetheti vissza.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!