Ukrajnából menekült gyermekeknek szervez táborokat az Ökumenikus Segélyszervezet

2022. július 6. – 17:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A háború traumáit igyekszik enyhíteni az Ukrajnából menekült mintegy kétszáz gyermeknek szervezett, Somogy megyei és budapesti táboraiban az Ökumenikus Segélyszervezet.

Nagy hangsúlyt helyeznek a Bucsából, Kijevből, Harkivból, Mariupolból, Donyeckből, Herszonból, valamint a rahói járásból érkező gyerekek megrázkódtatásainak feldolgozására, például csoportfoglalkozások és közös játékok formájában. Emellett kézműves- és sportfoglalkozások, kerékpártúra, kirándulás, balatoni hajózás, solymászbemutató, kalandpark és játékos magyar nyelvtanulás is szerepel a programban. A Somogy megyei Kastélyosdombón bentlakásos, Budapesten pedig napközis táborokat szerveznek a mintegy kétszáz ukrajnai gyereknek.

A civil szervezet határon belül és ukrajnai területeken eddig több mint 110 ezer embernek segített élelmiszerrel, higiéniás eszközökkel, gyógyszeradománnyal, továbbá pszichoszociális tanácsadás és átmeneti szállás formájában. Ukrajnai munkájukban a humanitárius gyorssegélyezése mellett immár a visszatelepülést, az újjáépítést segítő hosszú távú segélyprogramokat helyezik előtérbe.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!