Biden újabb 800 millió dolláros katonai támogatást nyújt Ukrajnának

2022. június 30. – 17:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A következő napokban újabb, 800 millió dollár értékű katonai támogatást jelent be Ukrajnának, mondta Joe Biden amerikai elnök a madridi NATO-csúcs végén tartott sajtótájékoztatóján. Ebben lesznek légvédelmi, tüzérségi fegyverek, lőszer és radarrendszerek is. Korábban itt gyűjtöttük össze, hogy Ukrajna milyen támogatásokat kapott külföldi országokról, köztük az Egyesült Államoktól.

Fotó: Celestino Arce / NurPhoto /NurPhoto via AFP
Fotó: Celestino Arce / NurPhoto /NurPhoto via AFP

Biden azt mondta, hogy addig fogják támogatni Ukrajnát, ameddig csak kell. Oroszország szerinte súlyos árat fizet az offenzívájáért, a NATO-bővítésre utalva pedig azt mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnök pont azt kapta, amit leginkább el akart kerülni. Biden történelminek nevezte a madridi csúcsot, Finnország és Svédország meghívását említve a katonai szövetségbe.

Szerinte a NATO egységes a közvetlen fenyegetéssel szemben, amelyet Oroszország Európára nézve jelent és azokkal a rendszerszintű kihívásokkal szemben is, amelyeket Kína képvisel a világrendre nézve. (CNN, BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!